Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA - Szentek ünnepei

Boldog Batthyány László
Ünnepe: január 22

Családapaként a boldogok között. Magyar népünknek szüksége van a hiteles példaképekre, olyan emberekre, akik jól tudták felhasználni képességeiket és lehetőségeiket. László herceg hallott Jézusról, mert volt, aki beszéljen róla. Akkor fognak sokan hallani Jézusról, ha merünk, tudunk beszélni róla.

Szemorvos, aki betegeinek nem csak a testét, hanem lelkét is igyekezett gondozni.
Családapa, aki gyermekeit hitre, tudásra, szép életre, jóra nevelet.

Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án, Magyarországon, Dunakilitiben született. Ősi magyar főnemesi család hatodik gyermeke volt. 1876-ban a család a félelmetes dunai árvíz elől menekülve Köpcsénybe költözött.

12 éves volt, amikor egészen fiatalon, 39 éves korában meghalt az édesanyja, akit nagyon szeretett. Ez mély nyomot hagyott a lelkében. Ettől kezdve gyakran mondta: orvos leszek, és ingyen gyógyítom majd a szegény betegeket. 1896-ban teljesült vágya, beiratkozhatott a bécsi orvostudományi egyetemre, ahol 1900-ban orvosi diplomát szerzett. Még egyetemi évei alatt, 1898. november 10-én házasságot kötött a mélyen vallásos Coreth Mária Terézia grófnővel. Nagyon boldog és harmonikus házasságukat Isten 13 gyermekkel áldotta meg.

1902-ben Köpcsényben 25 ágyas magánkórházat alapított, ahol kezdetben általános orvosként dolgozott. Később sebész, 1906-ban pedig szemészorvosi képesítést szerzett. Kiváló orvosi szaktudásának és kedves, közvetlen magatartásának a híre mindenfelé elterjedt. Olyan sok beteg keresett nála gyógyulást, hogy a Magyar Államvasutak külön, ún. „kórházvonatot” állított be számukra. Az első világháború idején igaz emberségről és nagy áldozatkészségről tett tanúságot. Ezt bizonyítja az is, hogy magánkórházát hadikórházzá alakította át. Amikor látta, hogy egyre több sebesült katona érkezik, kórházát emeletráépítéssel 120 ágyasra bővítette, hogy minden sebesültet be tudjon fogadni és gyógykezelésben részesíteni.

Gondja volt a faluból bevonult katonák családjaira is. A mai bölcsődékhez és óvodákhoz hasonló közös gyermekmegőrzőt létesített, hogy az egyedül maradt asszonyok férjeik helyett dolgozni tudjanak a mezőn és a ház körül abban a tudatban, hogy eközben kis gyermekeik élvezik a doktor úr feleségének a gondoskodását. 1915-ben meghalt nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön. László örökölte a vagyonát és körmendi kastélyát. S egyúttal megkapta a hercegi címet és a Strattmann nevet. A trianoni békeszerződés után, mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Strattmann László Magyarországra, Körmendre költözött. Itt az ajándékba kapott kastély egyik szárnyában ismét egy kórházat rendezett be, elsősorban szembetegek számára.

Ekkor már bel- és külföldön egyaránt az egyik legkiválóbb szemorvosnak tartották. Betegeit ingyen gyógyította. A kórházi kezelésért és ápolásért csupán azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Rászoruló betegeit nemegyszer komoly anyagi támogatásban is részesítette.

Testi egészségük mellett törődött betegei lelki egészségével is. A műtétek alkalmával betegeivel együtt imádkozott azért, hogy Isten áldása kísérje munkáját. Gyakran kijelentette: ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Ő csupán eszköz Isten kezében.

Betegei mellett a szegényekkel való együttérzése is sokféle módon megmutatkozott. Fennmaradt a köpcsényi és a körmendi szegények névsorát tartalmazó füzete. Rászorultságuk mértéke szerint pénzzel, ruhával, gabonával, fával rendszeresen támogatta őket. Ők is havonta megkapták járandóságukat, miként alkalmazottai a fizetésüket.

Batthyány-Strattmann László arisztokrata kortársai közül többen szép szónoklatokat mondtak a társadalmi igazságosságról, de vajmi keveset tettek ennek érdekében. Ő viszont igyekezett példát mutatni a szegényebb néposztályok sorsának javítására. Saját birtokából 200 ingyenes házhelyet osztott ki, biztosította a hozzájuk vezető közutakat is. Réteket, szántóföldeket adott ki jelképes díjért haszonbérbe. A bérleti díjat azonban a legtöbb esetben elengedte vagy a bérlőt arra kérte, hogy a díj egy részét juttassa el egy általa kijelölt szegény embernek.

Gyermekeit is a szegények szeretetére és a lelki szegénység szellemében nevelte. Visszaemlékezéseikben elmondták: nem is tudták, hogy gazdagok voltak. Megvolt mindenük, amire szükségük volt, de a fényűzést és a pazarlást nem ismerték.

Batthyány 1923-ban ünnepelte ezüstlakodalmát, házasságának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a pápa a beteggyógyítás terén végzett kiváló munkájáért egy érdemrenddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki őt. A kitüntetést Schioppa pápai nuncius adta át az ünnepeltnek, majd utána levelében azt írta a pápának: „A magyarok szentnek tartják Batthyány-Strattmann Lászlót, és én biztosíthatom szentségedet, hogy valóban az is.”

Még inkább így vélekedtek róla családjának tagjai. Ebből a szempontból talán a legjelentősebb Isten Szolgája Ödön nevű, 21 éves korában elhunyt fiának a naplója. Ebben olvashatjuk: „Az én apámban az összes tulajdonságok jól megvannak, amelyeket egy ideális, eszményi atyában elképzelhetünk. Ő igazságos és jó, tudós és alázatos, komoly és vidám, életrevaló és igazi szent. Sőt benne nem csak eszményi atyánkat, hanem legjobb, legáldozatosabb, legönzetlenebb barátunkat is tiszteljük.”

A feleségével való kapcsolata mindvégig ideális volt. Együttes erővel arra törekedtek, hogy gyermekeiket istenfélő, becsületes embernek neveljék. A gyermekek szüleikkel naponta szentmisén vettek részt. Édesapjukkal együtt felváltva ministráltak és szentáldozáshoz járultak. A szentmise után az édesapa rövid keresztény tanítást adott a gyermekeknek. S kaptak feladatot is valamilyen jócselekedet gyakorlására. Este közösen elimádkozták az olvasót, és beszámoltak napi jócselekedeteik elvégzéséről is.

Köztudott, hogy a Batthyány család címerének egyik motívuma a pelikán madár, amely a néphit szerint a vérével táplálja kicsinyeit. Ugyanígy Batthyány-Strattmann László sem kímélte magát, nem ismert fáradságot és minden áldozatra kész volt, ha embertársainak szüksége volt rá. Bizonyára ezt a szolgálatkészségét akarta kifejezni azzal, hogy címerének jelmondatát „Hűséggel és bátorsággal” így módosította: „Hűséggel és szeretettel”.

Isten akaratában megnyugodva fogadta a szenvedést is. 1929-ben a bécsi Löw szanatóriumba került. Innen írta Lili leányának: „Meddig hagy még szenvedni a jó Isten, nem tudom. Annyi örömet adott nekem az életben, hogy most, 60 évemmel a nehéz időket is hálásan el kell fogadnom”. Húgának pedig ezt mondta: „Tudod, hogy én nagyon boldog vagyok? Kegyetlenül szenvedek, de szeretem szenvedésemet, és jólesik, hogy Krisztussal viselhetem”. 14 hónapig tartó súlyos, de türelemmel viselt szenvedés után 1931. január 22-én, Bécsben halt meg.

Holttestét Körmendre szállították, ahol a kastély kápolnájában ravatalozták fel. Gyógyult betegei és szegényei három napon át végeláthatatlan sorokban vonultak el koporsója előtt, és hangosan zokogva megvallották: a herceg úr szent volt. Holttestét Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltban helyezték nyugalomra.

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség