Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 5. vasárnapja

Fülöp Ákos 2015

Mindjárt szóltak is Jézusnak az érdekében.
Önző világban élünk. Sokaknak az első és egyetlen szempont, hogy nekem jó legyen, én előbbre jussak. Ebben a hangulatban érdekes lehet Jézus környezetének lépése, hogy a másik emberért, a betegért szólnak neki. Persze a betegért mi is szívesen imádkozunk. De tágíthatjuk a kört. Kiért szólnék most Jézusnak! Ki az, akit elé szeretnék vinni? Mennyire tudatos az imádságom, a Jézussal való párbeszédem? Mit kérek a számára, tudom-e, hogy igazán mire van szüksége a másiknak, a mellettem élő embernek? Sokszor az is veszély, hogy azonnali „eredményt” várunk imáinknál is.
A zsinagógában történt gyógyítás híre, amelyről a múlt vasárnap olvastunk, elterjedt a városban. Váratlan, különleges, csodás esemény. Nyilván beszéltek róla az emberek. Amikor hazamegyünk innen, a templomból, beszélünk-e arról, ami itt történt, amit átéltünk, amit hallottunk? Hogyan terjed a környezetünkben Jézus örömhíre? Azt is megkérdezhetem, tudom-e hitelesen továbbadni az örömhírt?
Jézus hajnalban kimegy imádkozni. Fontos számára az Atyával való szoros kapcsolat. Ebből forrásozik minden tette, egész élete. Az én életemnek mik a forrásai? Mennyire kapcsolódom az Atyához?
Jézus tovább megy, máshová, mert ez a feladata. Nem merül bele a hirtelen jött hírnévbe, nem téríti el küldetésétől semmi. Mennyire igyekszem tudatosan végigvinni feladatomat?
„Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” – hallottuk Pál apostol felkiáltását. Mindannyiunknak, a magunk módján, magunk lehetőségei szerint hirdetni kell az evangéliumot! Erre küld ma is bennünket Jézus.

 

Dr. Benyik György 2006

Évközi 5. Vasárnap
Mk 1,29-39
Gyógyító és prédikátor

Nincs a világon kiszolgáltatottabb ember, mint a beteg. Legfeljebb a betegek tudnak egymás között versengeni a nyomorúsággal. Az a beteg, aki az őt emésztő kórról semmit sem tud, tanácstalan és kiszolgáltatott. Sőt azt, hogy a testünk és az egészségünk milyen törékeny azt a betegségben tudjuk meg. Soha nem az ember teste vagy lelke beteg, hanem mindig a teljes ember szenved, testestől-lelkestől.
Jézus ezt nagyon jól tudta, azt is, hogy számtalan betegség van, amiben az emberek szenvednek. Jézust az evangéliumok úgy mutatják be, mint aki szavával és tetteivel gyógyított. A gyógyításnak két szélsőséges esetét is megemlítik az evangélisták az ördögűzést és a halott feltámasztást. A bibliai betegség elképzelés a szervezetbe jutott káros hatalom esetleg ördögtől megszállottság jelenlétével magyarázták. A bibliai betegség leírások nem felelnek meg a mai diagnosztikai leírásoknak, ezért az esetek többségében lehetetlen azonosítani a Jézus által gyógyított betegségek természetét. Csak nagy általánosságokat tudunk a betegségekről: ördögtől megszállott, vagy epilepsziás, béna, vak, néma vagy esetleg azt a beteget magas láz gyötörte. Az újszövetség mindenféle bőrbetegséget leprának mond.  Mivel a betegségeket igen sokszor idegen katonák hurcolták az országba, ezért az ószövetségben a betegség, a háború és az éhség igen gyakran egymás mellett szereplő fogalmak voltak.
A betegség teológiai értelmezésének legfontosabb eleme, hogy a betegséget, alapvetően az ember életrendjének a zavaraként értékelték. Az Istentől való eltávolodás büntetéseként fogták fel. Igaz, Jób könyve tiltakozik a betegség és a bűn mechanikus összefüggése ellen, de mégis Jézus korában is elevenen él az a képzet, hogy a beteg ember Isten büntetését viseli testén, valamilyen elkövetett titkos bűne miatt. Ezért a betegtől, mint Istentől megvert embertől a legtöbben menekültek, igen gyakran a beteget csak a legszűkebb családja látogatta, vagy gondozta, ha volt egyáltalán. Különben teljesen magára maradt a betegségével.
Az újszövetség legrövidebb gyógyító elbeszélését olvashatjuk. Ennek ellenére, a betegség rövid leírása szerepel a történetben. A magas láz, ugyan nem elég információ arra, hogy  meghatározzuk a betegséget, legfeljebb az a tény, hogy mindez ágyhoz kötötte Péter anyóság arra utalt, hogy súlyos betegnek tartották. Jézus semmilyen imát nem mond a gyógyítás kapcsán, mindössze megfogja a beteg kezét. Jézussal egykorú Hanina ben Dosza rabbi mindössze egyetlen gyógyítást tud felemlíteni, és ezt nagy látványosság közepette teszi. Jézus zavarba ejtően sok embert gyógyít, szinte minden esetben tiltva, hogy erről valakinek is beszéljenek. Jézus a saját erejéből gyógyít. Annak ellenére, hogy tiltja, hogy gyógyításairól beszéljenek, ezek a cselekedetei elterjednek, és igen sok beteget hoznak hozzá. Egyetlen eset sincs az Újszövetségben leírva, amikor Jézus ténylegesen visszautasította volna valakinek a gyógyítását. Annak ellenére, hogy tudja, nem minden meggyógyított követi, vagy lesz hálás a gyógyításáért.
A történet másik eleme, hogy Jézus a tolongó gyógyulásra váró tömegből kiszakad, más vidékre megy, nem akarja tevékenységét pusztán gyógyító tevékenységre korlátozni.
Jézus az egész emberrel foglalkozik, a keresztények már szakosodnak egy-egy tevékenységre. Van, aki elméleti igehirdetéssel foglalkozik, van aki a karitász ügyekkel, van aki gyógyít, de nem foglalkozik prédikálással, mondván az a papok dolga. A specializált orvostudomány korában, alapvetően megszűnt a közgondolkodásban a betegség és a bűn összekapcsolása. De alapvetően megváltozott a betegség okainak keresése is. Az orvosok a szoros oksági elv alapján keresik a kialakult betegség kiváltó okát, és azt igyekeznek megszüntetni.   Gyógyító tevékenységük inkább rendszeres elfoglaltság, munka, mint az egész embert figyelembe vevő jobbító tevékenység.
A keresztény beteg ápolást azonban az jellemzi, hogy mindig az egész emberre figyel. Nem is az orvosok, hanem a beteg ápolói lesznek, a beteg legnagyobb támaszai. A gyógyszer és az ima nem felcserélhető gyógyító eszközök, de közös alkalmazásuk nem csak egy betegségtől szabadítja meg a meggyötört embert, hanem utat mutat neki a szó teljes értelmébe vett egészséges hívő magatartás eléréséhez.

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Figyeljünk a szentmise rendjére. Álljunk fel, térdeljünk le, hajoljunk meg, amikor a rend ezt kívánja tőlünk. Ezek a külső jelek elárulják, hogy mindnyájan akik itt vagyunk, egyet gondolunk, egyformán érzünk és egyet akarunk.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A pap kitárt kézzel mondja a könyörgéseket. Ősi imádkozó tartása mintegy összefogja mindnyájunk összetett kezét. Ez a pap szerepe a szentmisében. Istenhez viszi a közösség imáját, tanítást és kegyelmet közvetít Istentől a hívek felé.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az átváltoztatott kenyér és bor kiosztásra vár. Isten kiválasztottjai vagyunk. Ha nem terheli halálos bűn a lelkünket, ne tartsuk távol magunkat a szent asztaltól: járuljunk szentáldozáshoz.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise könyörgései olyat is kértek számunkra, amire nem is gondoltunk volna. Isten igéje újabb gondolatokat rejtett lelkünkbe, Az Oltáriszentség ereje előre nem látott nehézségeinkben is velünk lesz, erőt ad.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai evangélium egyik legszembetűnőbb mozzanata, hogy Jézus csodákat tesz: meggyógyítja Simon Péter anyósát Kafarnaumban, majd beesteledvén minden beteget, akit odahoztak elé. Egyértelműen látszik, hogy Jézust a csodák működésének elején egy csapásra nagyon népszerűvé teszik. Úgy tűnik a sok-sok csodával megalapozná sikerét. De nem él Jézus ezzel a lehetőséggel. Mikor ördögöket űz ki nem engedi szóhoz jutni őket, hogy kikiabálják azt, hogy ő a Messiás. Nem akar élni a csodák adta nagyszerű lehetőséggel. Egyszerűen azért, mert a csoda Isten világában nem valami cirkuszi látványosságként szolgál, vagy pedig azért, hogy az emberek olcsón megszabaduljanak a különféle bajoktól problémáktól. Isten egyrészt azért tesz csodát - mert hiszen minden csodát Isten tesz - hogy segítsen az embereken, másrészt pedig azért, hogy erősítse az emberekben a hitet. Jézus esetében azt a hitet, hogy higgyenek benne, hogy ő az Isten Fia.

Jézus nem csodadoktor. Ha megfigyeltük az evangélium szövegét, akkor azt találhattuk benne, hogy "sokakat meggyógyított". Sokakat, de nem mindenkit. Három éves nyilvános működése alatt még Palesztina összes betegét sem gyógyította meg, nemhogy az egész földkerekségét. Nem tudta volna megtenni? Dehogynem, hiszen ő Isten is volt, nemcsak ember, s mint Istennek semmi sem lehetetlen. De Jézusnak nem ez a küldetése. Ő maga mondja el küldetését, mikor másnap hajnalban egy elhagyott helyen rátalálnak a tanítványok, amint imádkozik: "Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, - hiszen ezért jöttem." Ezért jött Jézus: Isten Országának örömhírét hirdetni. Nem pedig látványos csodákat tenni.

A mai ember ráismerhet magára a tanítványokban, akik hívják vissza Jézust, hogy tegye a látványos csodákat, ők pedig úszkáljanak a büszkeségben, hogy ők ennek a csodadoktornak tanítványai. Magára ismerhet azokban, akik ott tolonganak Jézus körül, valami csodára várva akár magukért, akár csak valakin látni a hihetetlen dolgot. Bizony sok embernek ilyen istenképe van: a csodatevő Isten képe. Olyan istenképe van, akihez csak akkor fordul, ha már senki nem tud segíteni. Ilyenkor mennyiségben mérve imádkozik, gyertyát gyújt valamelyik szent szobránál, s esetleg még pénzt is dob a perselybe, hogy előre "lefizesse" az csodatevő Isten fáradozását. Az ilyen istenkép olyan, mint a Jézus körül tolongó tömeg, amely csak testi, anyagi gyógyulást vár.

Jézus azonban nem a felszínen arat tiszavirág életű dicsőséget magának, hanem a mélyre hatol: a lélekre hat. Mert az ember test és lélek egysége. A kettő egyet alkot és egymásra kihat. Olyannyira, hogy betegségeinknek is sokszor lelki okai vannak. Jézus az ember problémáit nem a felszínen akarja orvosolni, hanem a lélek mélyében.

Meg kell tisztítanunk istenképünket! El kell hajítani magunktól a hamis csodatevő Isten képét. Azt az istenképet, mely az elmúlt évtizedek helytelen, moralizáló prédikációiból épült fel, melyek édeskeveset merítettek a Szentírásból, a legfontosabb helyről, ahonnan hiteles képet alkothatnánk Istenről.

Vissza kell tehát térni az eredetihez. Ahhoz az eredeti és igaz istenképhez, melyet Jézus rajzolt meg nekünk, s amely a Szentírásban van megírva. Sajnálatos tapasztalatom, hogy a katolikus hívek körében nincs használatban a Szentírás. Nem olvassák rendszeresen, s helyette olcsó, jámbor olvasmányok vannak közkézen a különböző lassan már megszámlálhatatlan és gyanúsabbnál gyanúsabb Mária-jelenéskről, jámbor meseszerű történetekről és még sorolhatnám tovább. Nem is csoda, hogy a hívek jó részének nincs helye istenképe, hiszen Istenről szerzett ismereteit nem a Szentírásból meríti. Kézbe kell tehát venni a Szentírást, különösképpen az Újszövetséget. Nem lesz könnyű olvasmány, de el kell kezdeni, mert csak a hiteles, Szentíráson alapuló istenkép, lehet meggyőző a nemhívők, kívülállók, gyenge hitűek számára.

Mert nemcsak befogadnunk kell a helyes istenképet, hanem aszerint is kell élnünk, életünkkel hirdetve az igaz Istent, aki nem csodadoktor, hanem a Mennyei Atyánk. Mert ha csak befogadunk, és nem adunk, akkor nem vagyunk különbek a fogyasztói társadalom elkényelmesedett polgárainál, akik egyetlen feladata, hogy fogyasszák az élvezeti cikkeket.

A misszió a mi feladatunk is. S itt a misszión nem azt kell érteni, hogy el kell menni Afrikába megtéríteni a bennszülötteket, hanem amit kaptunk az Istentől, tovább kell adni a környezetünknek: hívőknek és nemhívőknek egyaránt. Nekünk is szól Szt. Pál mondata: "Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!"

A helyes istenképhez még egy fontos dolog hozzátartozik: Isten nem akarja magát ránk erőszakolni. Isten parancsai nem kényszerítenek bennünket arra, hogy fogcsikorgatva is meg kellene tartani azokat. Nem muszáj Istent választani. Ha nem Istent választanád, akkor olyan életed lesz előbb-utóbb, mint az olvasmányban hallott Jóbé: "Nemde küzdelem az ember sorsa a földön? Nemde napszámos módjára tölti el napjait? Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan mint a napszámos, ki a bérét várja."

De ha Istent választod, egy életre szóló, emberszabású kalandban lesz részed. Sőt még földi életeden túl is folytatódik. Ha Istent választod, aki azért jött el Jézus Krisztusban, hogy segítsen rajtad testileg, lelkileg, akkor emberhez méltó életre találsz, emberhez méltó halálod lesz és emberhez méltó folytatásban lesz részed Isten örökkévaló Országában.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Isten nélkül az élet csak értelmetlen küszködés.
S: Isten apostola önzetlenül fáradozik embertársai üdvösségéért.
E: Jézusbetegeket gyógyít, és mindenkinek hirdeti az evangéliumot.

Jézus együtt imádkozott szüleivel, mint bármelyik gyermek egy hívő zsidó családban. Később együtt imádkozott tanítványaival, barátaival. De újra meg újra csak a magányba vonul imájával. A földi Jézus ezzel teljesíti azt, ami Isten örök Fiának az élete: a tökéletes Atyjához fordulás. Mindegyikünket igénybe vesz az élet. "Nem érünk rá" -- mondjuk. Igaz: nem érünk rá, nincs vesztegetni való időnk! De vajon elvesztegetett idő-e az, ha egyre ahhoz a forráshoz térünk vissza, Akiből élünk?

Első olvasmányhoz / Jób 7,1-4.6-7
Jóbot súlyosan megpróbálta Isten. Jönnek barátai, hogy vigasztalják (Jób 2,11), de nem tudnak vigaszszót. Szemére vetik Jóbnak, hogy bizonyára bűneiért kell szenvednie. Magának Jóbnak is megoldhatatlan a kérdés, hogy miért sújtja őt az Isten. Olvasmányunk egy részlet Jób válaszbeszédéből. Keserűséggel szól általában az emberélet nyomorú voltáról és különösképpen a maga sorsáról. Végül imával próbálkozik: Ne kísértse őt Isten túl keményen, hagyjon néki egy kis békességet még! -- A szenvedés értelmének kérdésére az Ószövetség még nem ad elégséges választ. Az embernek csak a hit válasza marad -- ha képes rá. Az, hogy Isten igazságos és irgalmas! (7,1-4: Sir 40,1-2; 30,17; 40,5; 5Mz 28,67 # 7,6-7: Zsolt 39,5-6; Iz 38,12; Zsolt 78,39; 89,48)

Válaszos zsoltár / Zsolt 147(146-147),1-2.3-4.5-6
Isten nagysága és jósága

Szentleckéhez / 1Kor 9,16-19.22-23
Voltak Korintusban és Rómában is (mindenhol akadnak) oly keresztények, akik körültekintés nélkül sürgetik jogaikat, hogy szabadon érvényesítsék saját lelkiismeretük szerint. Hogyan adjuk értésükre, jobban tennék, ha olykor lemondanának jogaikról (ami talán csakugyan létezik)? Pál a saját példájára utal: Ő apostol, minden idejét és erejét az evangéliumnak szenteli, joga volna, hogy ebből a munkájából meg is éljen. De ehhez a joghoz olyannyira nem ragaszkodik, hogy még a látszatát is elkerüli, hogy pénzért hirdeti az igét! Egyetlen célja, hogy a küldetés megőrizze hitelességét és megtalálja útját a szívekbe! (9,16-17: Jer 20,9; ApCsel 9,15-16; 22,14-15 # 9,19: Mt 20,26-27)

Evangéliumhoz / Mk 1,29-39
Jézus tettei beszédesek: megmondják, ki Ő és mit kíván. Péter anyósa, a Márk evangéliumban szereplő első nő, megtapasztalja Jézus gyógyító erejét, és szolgálni kezd neki és tanítványainak. A szolgálatban fejezi ki hitét, így követi Krisztust. Este Jézus újra betegeket gyógyít és ördögöket űz. A démonok elismerik Őt, de Jézus nem akar vallomást tőlük. Az ember érdekli Őt, az emberhez "jött Ő ki" (Mk 1, 38). És újra meg újra visszatér a csöndbe, az Ő csöndjébe; -- az ember Jézus igényli a magányos imádság óráit, a legmélyebb egységet Atyjával. Aztán újra visszatérhet az emberekhez. A tanítványok ezt látták és megtanulták. (1,29-31: Mt 8,14-15; Lk 4,38-39 # 1,32-34: Mt 8,16; Lk 4,40-41 # 1,35-39: Lk 4,42-44; Mt 14,23; Lk 6,12; 9,18; Jn 13,3; 16,27-28)

Szentségre várva
Szüntelenül azon munkál Isten, hogy gyógyítsa a megsebzett teremtést. Ahová Jézus jön, onnan tágulnak a sötét hatalmak. -- Gyógyíts, Uram, és ép, erős leszek; segíts meg, és megleszen igaz segítségem. Mert Te vagy az én Reményem. (Jer 17, 13-14)

Elmélkedés
"És egy magános helyre vonult imádkozni."
Mit csináljunk az imádság és a szentségimádás percei alatt? Két egészen egyszerű, könnyű dolgot: Csukjuk be a lelket és nyissuk ki a lelket, -- ennyi az egész. Hogy kell ezt értenünk?

a) Csukjuk be a lelket. Egy úr megy az utcán. Hirtelen eszébe jut, hogy valamit sürgősen közölnie kell távollevő barátjával. Bemegy a nyilvános távbeszélő fülkébe és felhívja. Beszélnek, beszélnek, de nem értik egymás szavát. Végre is a barátja jön rá az okára és beleszól a telefonba: "Te, csukd be magad mögött az ajtót. Azért nem értjük egymást!" Csakugyan: mihelyt kizárta az utca lármáját, mindjárt jól megértették egymást.

Vannak, akik panaszkodnak, hogy "nem tudnak imádkozni az Oltáriszentség előtt", "hogy mindjárt elkalandozik az eszük", hogy nem "hallják meg Krisztus szavát". Nem az-e a baj, hogy emberi hangok, emberi vágyak, tervek szólnak bele az Istennel folytatott beszélgetésükbe? Nem az-e a baj, hogy mielőtt imádkozni kezdenek, elfelejtik becsukni az ajtót?

Testvérek! Csukjuk be az ajtót: a lelkünket minden földi zavar és lárma elől.

b) És nyissuk ki a lelket! Mit csináljak én az Oltáriszentség előtt, mit mondjak, mit imádkozzam? Úgy irigylem azokat az embereket, akik olyan szépen gördülő mondatokban tudják kifejezni érzelmeiket, akik olyan szépen tudnak imádkozni! De én nem tudok... Így hallunk néha panaszkodni egyeseket.

Pedig, Testvér, ne felejtsd el, hogy az Úr Jézus nem a szép szavakat várja tőled, hanem a lelkedet. És ha még egyetlen egy mondatot sem tudnál összehozni a tabernákulum előtt, azt csak te is meg tudod tenni, amit az arsi földműves megtett. Hosszú-hosszú órákon át imádkozott egy egyszerű földműves az Oltáriszentség előtt. Az arsi szent plébános végül is megkérdezte:

-- Mit csinálsz ez alatt az idő alatt?

-- Je le vis, il me vis -- volt a naiv felelet. Én nézem Őt, Ő néz engem. Ennyi az egész.

Tehát mit csinálsz te egy negyedórát, félórát ott a Szentség előtt, vagy lelkedben "távolról" vele? Nézed és folyton csak nézed?...

-- Igen: nézem és mintázom Krisztust a lelkemen. Ugye, ha valakit lefestenek vagy szoborba mintáznak, a művész százszor meg százszor tekint az illetőre: és minél tovább tekint és minél többször, annál jobban sikerül a kép. Nos, így mintázom én az Úr Jézus áldott képét a saját lelkemre, mialatt csendben, némán, szótlanul nézek Reá. (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 214)

+

Oltári Szentségről
Amint Isten Igéje, Üdvözítőnk Jézus Krisztus testté lőn és vált Testté-Vérré, üdvösségünkért: -- úgy a Kenyér is [és a Bor], az Általa rendelt imádság igéjével áldva, a megtestesült Jézusnak Teste-Vére lesz! (Szent Jusztin, a Vértanú hitvédő írása, valószínűleg Antoninus Pius császárhoz intézve)

+

Imáról
Aki keveset szeret, keveset imádkozik; sokat imádkozik, aki sokat szeret. (Szent Ciprián)

Ne képzelődj, hogy ha sok időd lenne, többet fordítanál imára. Hagyd ezt az eszmét! Isten minduntalan többet ád egy pillanatban, mintsem hosszú időkön át, mert az Ő műveit nem mérheti idő. (Nagy Szent Teréz)

Isten mindig többet ád, mint amennyit kért imád. (Szent Ambrus)

Szükség embernek szüntelen imádság, hogy a mennybe juthasson. -- Jobban kinyilvánul Istenről nekünk, hogy mi nem Ő, mintsem, hogy mi! -- Egyazon tűz gyötri a kárhozottakat pokolban s az igazakat tisztulat-helyén. (Aquinói Szent Tamás)

Ne szűnjél te se, testvér, mígnem megkapod, amiért esdél! A kérelemnek véghatára az Úr kegyének megadása! (Aranyszájú Szent János)


Forrás: www.katolikus.hu

Mit tanít Jézus csodáival? (Mk 1,29-39)

a) Az emberben mindig élt a reménység, hogy Isten csoda útján is megsegíti. Különösen a súlyos betegségben fordult bizalommal Istenhez és kérte tőle a gyógyulást. Ezt a reménységet sokszor még akkor sem adta fel, amikor az orvosok már lemondtak egy beteg meggyógyításának reményéről. Ma is sokan bíznak abban, hogy egy kegyhelyen, pl. Lourdesban, visszanyerik egészségüket és ez sokszor be is teljesedik. A modern szemlélet azonban idegenkedik a csodáktól. A természettudomány számára csak a természet törvényei léteznek, amelyeket nem lehet befolyásolni. Így aztán Jézus csodáival szemben is szkeptikusan vélekedik a modern gondolkodású ember.

b) A mai evangéliumban éppen Jézus első csodájának elbeszélését hallottuk: a tanítványok kérésére megszabadítja a beteget a láztól. Közelebbről Márk nem is nevezi meg a bajt. A láz többfajta betegség jelzésére szolgált. A beteg azonnal meggyógyul, ezt bizonyítja, hogy rögtön szolgál az asztal körül. A gyógyulásokról szóló elbeszéléseket máshol is olvashatunk abból a korból, nemcsak a Szentírásban. Ezektől eltérően azonban itt a gyógyulások elbeszélésénél hiányzik minden ördögűző szertartás, vagy ráolvasás. Nincs említés gyógyító szóról sem. Jézus itt még hitre, vagy hálaadásra sem szólít fel. A csoda elbeszélésében így hiányzik minden olyan részlet, amely emberi oldalról ki akarná emelni a gyógyulást. Éppen ez a mértéktartás, a puszta tényre való szorítkozás jelzi az elbeszélés hitelességét. A kérdést azért fel lehetne vetni, hogy Jézus a csodát természetes erővel tette-e meg, tehát szuggesztív ráhatás közvetítésével, vagy "természetfeletti" módon, tehát a természeti törvények felfüggesztésével. Az evangélista számára ez a kérdés természetesen nem létezett. Természeti törvényeket akkor alig ismertek. Jézus és kortársai számára minden rendkívüli történés, amely bennük e miatt megdöbbenést váltott ki, csodának számított. A teológusok azonban ma azt tanítják, hogy Isten a csodáknál legtöbbször a természet törvényeinek felhasználásával cselekszik, tehát nem kell minden csodánál ezek felfüggesztésére gondolni. Természetesen sok olyan csodát ismerünk Jézus életéből, amelyekben a természet törvényei fölötti feltétlen uralma nyilatkozott meg. Elsősorban a halott feltámasztásokra kell ezekkel kapcsolatban gondolnunk, ezek között főképpen Jézus feltámadására. De hasonló a természete a kenyérszaporítás csodájának is, vagy a 38 éve beteg meggyógyításának (Jn 5,5). Ezekre azért szükséges emlékeznünk, mert amikor ezeknél a csodáknál Jézus a természet feltétlen urának bizonyul, ezzel istenségét is bizonyítja. Ezért mondhatja Jézus hallgatóságának a jeruzsálemi templomban: "Amint az Atya halottakat támaszt föl és életre kelt, úgy a Fiú is életre kelti, akit akar." (Jn 5,21) Ezzel kapcsolatban tanítja Szent Ágoston: "Jézus csodákat tett, mégis sokan megtagadták őt Azt mondták magukban: Amit ő tesz, az ugyan isteni, de ő maga csak ember. Két dolgot látsz tehát: amit ő tesz, az isteni, de ember az, aki tevékenykedik. Ha azonban isteni cselekedeteket Istenen kívül senki más nem tehet, akkor alaposan figyelj oda, hogy ebben az emberben nem Isten rejtőzik-e. Figyelj arra, amit látsz, és higgy abban, akit nem látsz. Istent nem láthatod, de jól láthatod az embert. Isten így ezért lett emberré, hogy számodra egyetlen emberben a látás és a hit tárgya lehessen."

c) Jézus csodáinál egyébként nem az orvosi szempontok állnak előtérben. A betegségben abban a korban Isten büntetését látták, a halál hatalmának következményét. Jézus gyógyításai tehát elsősorban olyan jelek, amelyek csodálatot ébresztenek és elgondolkodtatnak. Arra hívják fel a figyelmet, hogy Isten megszabadít minket a halál hatalmától. Nemcsak a földi haláltól, hanem az örök haláltól is. Azt a hitet akarják felébreszteni és erősíteni, hogy Isten nem távolról és tétlenül nézi életünket, hanem tevékenyen jelen van közöttünk. Jézus csodáinak ez az egyik legfontosabb tanítása. Ha így hallgatjuk a róla szóló tudósításokat, akkor nem fognak minket olyan kérdések zavarni, vajon lehetséges-e a csoda, vagy pedig, hogy a természeti törvényekkel ezek milyen összefüggésben állnak. Ezek az elméleti kérdések ugyan fontosak, de még inkább fontos az, hogy újra és újra felfogjuk és megéljük azt az üzenetet, amellyel Jézus a csodák közvetítésével fordul hozzánk. Ez pedig mindig biztat, bátorít. Jézus velünk van életünkben, nem hagy el minket a betegségekben, megpróbáltatásokban sem! Minden körülmények között azon fáradozik, hogy betegségünkben is ne a mulandóság nyomasztó terhére figyeljünk, hanem az örök életnek Jézustól származó erőire, amelyek a betegségben is a halálon való győzelem felé visznek minket. Ez a hívő bizonyosság és reménység a megpróbáltatásokban is sajátos belső nyugalommal, erővel tölti be szívünket. Ha pedig egy betegségből való gyógyulásban különösen felismerjük Jézus gyógyító jelenlétének hatását, akkor ez még jobban feléje és az örök élet felé fog fordítani minket. Mert amikor egy ilyen gyógyulásban megéljük Isten csodálatos ajándékát, ez azt a tudatot mélyíti el bennünk, hogy életünk Isten ajándéka. Tehát az a hivatásunk, hogy egyre nagyobb szeretettel neki éljünk, neki szenteljük életünket. MK

forrás. magtvető lista 2003

Imádság


Mikor azt gondolta, hogy már semminek sincs értelme, szíve üres volt, s minden olyan nagyon nehéz, ekkor történt valami. Hétköznapi dolog, de mégis, abban a pillanatban megváltozott a világ. Felszállt a buszra, fáradt volt és a keser?ség, úgy érezte, tetőfokára hágott. Üres helyet keresett, lehetőleg az ablak mellett, hogy lehessen látni valamit az utcából, s ne az emberek arcát kelljen nézni. De ez a nap valamiért más volt. Mintha nem egyedül lenne. Persze, persze, a busz tele volt. Mégis, mintha most fontos lenne valakinek, de elhessegette a gondolatot. Ugyan, mik is jutnak az eszébe? S egyszer csak érzi, hogy valaki megsimogatja a kezét. Kicsi kéz, ártatlan gyermekkéz. Felnézett. A nagypapája vállán alvó gyermek felébredt. Kedves arcocskája egyáltalán nem kámpicsorodott el, mint általában, álmából felriadt gyermekeknél szokás. Szétnézett, s szeme a szembeülőre tévedt, s ekkor megsimogatta. Most, hogy a másik észrevette, rámosolygott. A simogatás, mintha Isten simogatása lett volna, a mosoly, Isten mosolya. Ez volt az első imádsága. Nagyon sokszor imádkozunk, akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy még soha nem
imádkoztunk igazán. Mikor megrendülten állunk egy virág előtt, mikor a napfelkelte szétoszlatja a sötétséget, olyan, mintha bennünk is fényesség támadna egy pillanatra, imádság.
Nikodémus sem gondolta, hogy imádkozik, mikor Jézussal éjnek idején beszélgetésbe elegyedett. Péter anyósa is beszélgetett az Úrral, aki őt meggyógyította, és a sok-sok beteg. Zakeus, mikor a Mestert vendégül látta, mert ő azt mondta: "Ma a te házadban kell megszállnom!", hosszasan imádkozott. No nem úgy, ahogy most gondolnánk, nem. Beszélgetett Jézussal. Igen, mindenki, aki beszélget Vele, imádkozik. S beszélgetni lehet szóval, gesztusokkal, tekintettel, sőt még a gondolat is kommunikáció lehet azok között, akik nagyon szeretik egymást.
Semmi mást nem kívánhatok, mint azt, hogy ha valaki úgy érzi; még nem érintette meg Isten, mihamarabb felismerje, hogy talán volt egy pillanat, egy gesztus, üzenet, mely személyesen neki szólt. Ekkor ne féljen kimondani: "Már imádkoztam!"

Botond testvér pálos szerzetes


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség