Évközi idő, C év, évközi idő 17. vasárnapja

Dr. Benyik György 2004

Az ima egyidős az emberiséggel és egyidős a vallással. Minden vallásnak meg van a maga imája, vagy ima rendszere. A Bibliában is számos imát találunk, sőt Lukács evangéliumára különösen jellemző, hogy kedveli az imákat. Jézust több alkalommal mutatja imádkozó helyzetben, a kiemelkedő személyiségek, mint Zakariás, Mária, Erzsébet, Anna próféta asszony örömüket, reményüket imában fejezik ki az imában. Mindezek között leginkább ismert imává a Miatyánk vált.

Ezzel az imával is különböző változatban találkozunk az Újszövetségi Szentírásban. Máté és Lukács evangéliuma nem ugyanazt a szöveget ismerte. A lukácsi változat öt kérésből áll, szemben a Máté-féle változat hét kérésével. Mindkét formula az Atyához szóló fohásszal kezdődik, melynek része az Isten bensőséges megszólítása. Úgy tűnik, Jézus arra buzdít, hogy Istent inkább családtagnak tekintsük, mint távoli, félelmetes idegennek. Jóllehet az Isten és az ember kapcsolatának nem lehet földi modellt találni, mégis az emberi atyaság és a fiúság áll leginkább közel ehhez a kapcsolathoz. Az így emberközelben érzett mennyei Atyához intézett kérések között az üdvösség rendjére, az egyén és a hívek anyai javaira, valamint lelki javaira vonatkozó kérések sorakoznak. De szerepelnek a mindennapi kenyérgondra vonatkozó kérések is, sőt a jó és a rossz választásának zavarára, a kísértésre vonatkozó kéréssel is találkozhatunk. Ezek a kérések átfogják az egész ember életterét, nem szűkülnek le csak túlvilági, vagy csak evilági gondokra. Aki a Miatyánk kéréseit olvassa, vagy imádkozza, abban felébred a vágy a teljes emberség iránt. Aki így imádkozik, az Isten teremtő szándékával egyesíti vágyait.

Mindegyikünk imája jól tükrözi lelki fejlődésünket, leírja szellemi, lelki horizontunkat. Vannak esetek, a különböző vallások ima gyakorlatában, hogy az ima egyetlen mondatot, vagy kifejezést ismételget csupán, és ezzel a monotóniával elbódítja az embert, leszűkíti gondolkodását, monomániássá teszi az imádkozó embert. A fanatizáló imák mindegyike ilyen. Ezek hatására az ember elveszíti azt a nyitottságot, amely vele született képessége, és amely emberségének megfelel.

Sokat írtak arról, hogy a kereszténység legfontosabb imája nem azonos szöveggel került bele Máté és Lukács evangéliumába. Ennek elég bonyolult hagyománytörténeti okai vannak, de egy dolgot kétségtelenül állíthatunk. Az ókeresztény egyház ebben az időszakban még szilárd kötöttség nélkül őrizte Jézus imádkozó hagyományát. Nem azzal a görcsös azonosságtudattal, amivel a farizeusok, vagy a szadduceusok, akik olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a kötött formáknak. Az evangéliumok hívő közössége Jézustól megtanulta az imádkozás művészetét, és a saját szavaival adta vissza a Jézustól tanultakat. Nem formulát tanultak, hanem imádkozó magatartást.

Néhányan elismerik, az embert formálják az általa használt szavak. De a modern ember néha megfeledkezik a leginkább embert formáló szavakról, az imádság szavairól. Mai magyar nyelvi kultúránkban elsekélyesedtek az imádság szavai. A tanult formák gyakorlat híján elfelejtődtek, imáink, ha mégis megszólalnak, sok esetben pillanatnyi szorongásainkat tükrözik, és nem nyílnak meg a jézusi ima pedagógia tágassága felé. Így aztán nem sokat segítenek nekünk, magunknak imádkozunk, és nem az Isten nevét akarjuk megszentelni. Magunknak kérünk, és nem az üdvösség művét akarjuk előbbre vinni. Ezért tanulhatunk sokat Jézus imájából, mely megőrizte az ember földi és égi dimenzióit, hogy minden szorongásunk ellenére el ne feledjük, két világ polgárai vagyunk.

B. Gy.

Kiss Ulrich SJ 2004

Újabban a tudomány is foglalkozik az imával. Lovász Irén Szakrális kommunikáció (2002)[1] című tanulmánykötetét olvasom, aki Margit néni archaikus népi imáit elemezgeti. Egy interjút közöl a parasztasszonnyal, aki három elemije dacára nagy bölcsességre tett szert. Agytrombózisa után, hálából, hogy az ima megmentette életét, megtanul egyetlen ujjával, a mutatóujjával, gépelni, hogy imák és dalok százait feljegyezze. Minden nap kilenc imát mond el reggel és este. Az első Miatyánk. Margit néni nemcsak azzal toldja meg, amivel Máté, tudniillik, hogy „ki a mennyekben vagy”, és „legyen meg a te akaratod”, hanem úgy szólítja meg az Atyát: „Mi Atyánk Isten, ki vagy a mennyekben.” Margit néni nem tudhatja, hogy a „ki vagy a mennyekben” eleve azt jelenti, Istenhez fohászkodunk. A zsidóság nem ejtette ki „feleslegesen” az Úr nevét, hisz megparancsolta a Sinai hegyénél: „Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi.” (Kiv 20, 7) Bevallom, nekem a lukácsi „Atyánk” sokkal drámaibb, közvetlenebb, mint a ma elterjedt forma. Nem véletlenül figyelmeztetett minket Jézus: „Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.” (Mt 23, 9) Úgy tűnik, nem igen fogadták meg, hisz különben miért kellene hangsúlyozni, „ki vagy a mennyekben.” S persze Margit néni, aki papját Atyának szólítja, - mert így kívánja egy nem éppen evangéliumi hagyomány, - biztos akar lenni dolgában, megtoldja hát a megszólítást: „Mi Atyánk Isten, ki vagy a mennyekben.” Van nála még egy ilyen népi teológiai toldalék: „Jöjjön el a te szent országod,” és „legyen meg a te szent akaratod”. A néprajzos Lovász ezt úgy értelmezi, hogy a szent jelző jelzi az „előadó vallásosságának különös túlfűtöttségét, az Isten iránti különös tiszteletét és szeretetét” (96). Kár, hogy nem kérdezte meg Margit nénit, miért egészíti ki ily módon az egyetlen Jézustól ránk maradt imát. Lehet, hogy azt válaszolta volna, hogy ő is úgy tanulta szüleitől, azok pedig saját szüleiktől … Valaki, valamikor azonban szükségét érezte, hogy a lényegében kérő imát hitvallássá, dicsőítéssé tegye. S persze nincs kizárva, hogy Margit néni és ősei, a nép, úgy érezte, hogy így alázatossá válik a kérés, megszűnik imperatívusszá lenni, paranccsá.

Nem tudjuk, milyen imákat tanított a Keresztelő tanítványainak, de valószínű, hogy eltértek Jézusétól. Jézus ugyanis nem pusztán egy szöveget hagyott rájuk, amolyan összetett mantrát, hanem arra is tanította őket, milyen lelkülettel imádkozzanak, azaz kommunikáljanak. A legmeglepőbb a vendégeit fogadni akaró kései, hivatlan látogató kérésében, hogy Jézus barátnak nevezi. Forduljunk hát legalább akkora bizalommal az Úrhoz, ahogy egy megbízható baráthoz fordulnánk! A barát azonban történetünkben csak az állhatatosságnak, szó szerint erőszaknak enged. Ezért a megszólítandó Úr Atya. Az atya – még a földi is, aki pedig „gonosz” – maradéktalanul teljesíti gyermekei kérését. Mert szereti őket. Van itt egy további fordulat: az Atya nem kényezteti el gyermekét, mint némely majomszeretettel imádó szülő, hanem „annyit ad neki, amennyire szüksége van”. De mire van valóban szüksége? A Lélekre, amelyet megad mindazoknak, akik kérik! Ugye, világos, mit és hogyan kérjünk?

Kiss Ulrich SJ

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Lelkünk tele gonddal, bajjal. Kudarc ért, gyöngék voltunk, megaláztak. Védelmező Istenünk összegyűjt minket ezen a szent helyen, ahol elmondhatjuk panaszainkat, megvalljuk botlásainkat. Az Úr meghallgat, megvéd, megerősít bennünket.

AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A változó világban Isten az örök értékek felé vezet. Védelmezi gyönge emberségünket. Vígasztal és fölemel. Szavára hallgatva bizalom tölti el szívünket, reményünk újraéled.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Tudatlannak, babonásnak, maradinak neveznek bennünket, mert hiszünk Istenben. Élhetetlennek néznek, mert megtartjuk parancsait. Harag és megbántás nélkül viseljük el. A szentmiseáldozat nagy ajándékával együtt ezt ajánljuk fel Urunknak.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Mennyei Atyánk szívesen fogadta kérő, hálaadó, dicsőítő, engesztelő áldozatunkat. Szentségeivel szüntelenül megerősít bennünket. Szavai nyomán a csüggedőben bizalom éled, a háborgó lélek itt nyugalomra talál. Vidáman, megerősödve megyünk haza. Isten hűséges. Mi is legyünk azok!

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Igen fontos dologról szól a mai evangélium: az imádságról. Az imádság vallásos életünk alappillérére, amely alapvetően meghatározza Istennel való kapcsolatunkat és istenképünket is. Elmondható, hogy ahogyan és amit imádkozik egy ember, olyan az istenképe, és olyan az Istennel való személyes, vagy személytelen kapcsolata. Tehát minden, ami a Szentírásban - Isten üzenetének elsődleges forrásában elhangzik e témáról nagy fontossággal bír. Most pedig a hallott evangéliumi részben mag Jézus Krisztus tanít imádkozni és beszél az imában megszólított Atyaistenről. Ő, aki az Atyától jött, aki az emberré lett Fiú. Itt valósul meg az, amit Jézus egy másik helyen mond tanítványainak: "Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek."

Az első mozzanat amit megfigyelhetünk ennél a résznél, hogy a tanítványok kérik Jézust: tanítsa meg őket imádkozni. Meglepővé válik ez a kérés, ha arra gondolunk, hogy hitüket gyakorló zsidó emberek mondják ezt, akik gyermekkoruktól kezdve egész napukat és életüket imával szentelték meg. Tehát igazán nem mondható az, hogy ezek a tanítványok előtte ne imádkoztak volna. De most meglátták, Jézus imáját, amire ráéreztek, hogy ez az igazi. Nem mintha előtte rosszul imádkoztak volna, hanem felismerték, hogy tovább kell lépniük.

Ó, ha mi is felismernénk imáink elégtelenségét és tudnánk tovább lépni idejében! Ha imáinkat nem csak monoton, egyoldalú szövegek felmondásának tekintetnénk a süket sötétségbe. Ha nem csak kéréseink, panaszaink és elképzeléseink kérvényezésének tekintenénk az egészet, elvárva, hogy Isten szó szerint úgy teljesítse, ahogy mi azt elképzeltük. Ha valóban Istenre figyelnénk, a tanítványokkal együtt mi is kérnénk: taníts minket imádkozni!

Az elmúlt hetekben néhányan újfajta imával próbálkoztunk, a szemlélődő, a teljesen Istenre figyelő imával. A résztvevőknek sokszor feledhetetlen élményeik voltak, mert engedték, hogy Isten megszólítsa őket, mert felismerték azt, hogy tulajdonképpen Isten mennyire vágyik magát közölni velünk. Ez az imádság nem egy ördöngös dolog, amely csak kiválasztottaknak szól. Ennek az imádságnak mindenki előtt álló lehetőségnek kellene lenni. De úgy érzem, hogy mi papok, sokszor kevésbé fontos dolgokra használjuk el véges emberi teljesítőképességünket. Pedig a papnak a legfontosabb, leglényegesebb feladata, hogy az embereket Istenhez vezesse, ez pedig szinte nem is történhet másként, minthogy megtanítja őket imádkozni.

Jézus oda tudott figyelni erre a legfontosabbra, leglényegesebbre: imádkozni tanította tanítványait. Az ima, melyet ő adott a Miatyánk. A Miatyánk nem azt jelenti, hogy csak ezt imádkozhatjuk, hanem hogy ezzel a lelkülettel imádkozzunk.

Ó hányszor hadarjuk el ezt a Krisztustól kapott kincset, anélkül, hogy a legkisebb módon is arra irányítanánk figyelmünket, amit mondunk. Úgy használjuk ezt az imát, mint egy zsetont, melyet be kell dobni az automatába, hagy megkapjuk amit kívánunk.

A Miatyánk után Jézus egy példabeszéddel szemlélteti, hogy milyen az az Atya, akit megszólítunk az imában, és hogy ő ezt hogyan fogadja. De vigyázni kell a példabeszéd értelmezésében, mert első pillantásra könnyen úgy értelmezhetjük ezt a példabeszédet, mintha Isten olyan mogorva valaki lenne, akit éjjel fölver a barátja néhány kenyérért, s ő morogva, kényszeredetten ad neki. Mintha Isten ilyen morgós valaki lenne, mert megzavartuk mennyi nyugalmában imánkkal.

A kép félreérthetősége abból adódik, hogy Istenről kell beszélni emberi fogalmakkal. Tudni kell, hogy Isten tulajdonságai olyanok, amelyre nincsenek pontos emberi fogalmak, mert Isten egy másik létrendbe tartozik. Minden Istenről szóló beszédnek óriási veszélye ez a félreérthetőség.

Jézus maga igazít el bennünket a példabeszéd jelentésében. Eszerint az Atya nem azonos, az éjjel álmából felébresztett, mogorva családapával. Ezt a helyzetet, az emberi hiányosságoktól megtisztítva és felnagyítva kell alkalmazni Istenre, ahogy Jézus mondja: " Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle. . Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." Ha ti hibákkal, bűnökkel, bosszúságokkal terhelve tudtok jót tenni azokkal, akiket szerettek, akkor a mennyei Atya, aki minden embert szeret végtelenül nagyobb és hibátlan módon mennyivel inkább tud nekünk jót adni.

Utolsó mondatának egy mozzanata a leggyakoribb imafajtánknak - a kérő imának a helyes mederbe terelése. Azt mondja Jézus, hogy megadja a mennyei Atya a Szentlelket azoknak akik kérik. Itt tárul elénk teljes bizonyossággal, hogy kit kell kérnünk az imában és kit ad meg teljes biztonsággal Isten. Nem saját elgondolású kéréseink beteljesülését adja, hanem a Szentlelket. A Szentlélek Isten Lelke. Aki megkapja, aki egyesül vele Isten szemével tudja nézni az életet és a világot, és ezzel együtt Isten szívével tud kérni. Aki a Szentlélekben él, az helyes módon tud imádkozni, abban beteljesülnek Szent Pál szavai: "Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal."

Kedves Testvérek! Még sok mindent lehetne mondani az imádságról, de csak dadogás lenne a valósághoz. Az imádságról csak annak van igazán fogalma, aki imádkozik is. Imádkozni pedig sokféleképpen lehet, szint azt is mondhatnám, hogy ahány ember van, annyi féle imádság létezik. Csak egy a fontos: hogy valóban Isten Szentlelkére figyeljetek az imában, hogy valóban beszélgetés legyen az, amelyben Istent is hagyjátok szóhoz jutni.

Ámen.