Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, C év, Úrnap

Dr. Benyik György 2004

Az apostolok Jézussal a pusztába vonultak, mert az apostoli munka kimerítette őket. Ezt a fáradtságot csak az ismeri, aki az emberi nyomorúsággal foglalkozik. Miközben mások búját- baját hallgatjuk, szinte megfeledkezve magunkról, minden lelki erőnk elfogy. Aki sok erőt ad másoknak, maga is kimerül, ezt a kimerültséget, csak lelki töltekezéssel lehet egyensúlyozni. Ilyenkor Jézus és szűkebb környezete mindig a pusztába vonult. Ide vonultak ki Izrael nagy tanítói, Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig. A pusztai próféták, miután maguk lelkileg megújultak, mindig a zsidóság lelki megújítására törekedtek.

A tömeg azonban felfedezi Jézus és tanítványai „menekülési” kísérletét és utánuk megy. (11.v.) Jézus itt a pusztában sem hagyja magára a sokaságot, hanem barátságosan fogadja őket. A szövegből nem derül ki, hogy kifejezetten tanításokat adott volna neki, mert az erre vonatkozó szakszavak hiányoznak a történetből (11b.v.). Inkább arról lehetett szó, hogy barátságosan elbeszélgetett az emberekkel. Jézus ismert témái az Isten országa, és a megtérés volt, de nem életidegen megszállott tanítónak kell elképzelni őt, hanem olyan valakinek, akinek volt türelme aprócska, a mindennapi életre vonatkozó jó tanácsokat is adni. Jézus mindig a teljes embert akarta boldoggá tenni.

Ezért nem hagyja, hogy elküldjék a tömeget (12b.), hanem a tanítványokat kéri, adjanak nekik enni. A kenyérszaporítás történetére mintegy hatszor utalnak az evangéliumok, de igen különböző módon. Némely elbeszélésformára erős szimbolizmus rakódott, és összekapcsolva a történetet az eucharisztikus áldozattal. Az esemény a kései órában történt. Az apostolok tudták, nem tudnak ennyi embert etetni. A tömeg nagyságát nem tudjuk pontosan, csak a történet végén található maradékokból lehet megbecsülni.

Jézus nem hagyja, hogy a nyájas beszélgetés után, csupán jó tanáccsal térjenek haza az éhes és elcsigázott emberek, valami többet akar nekik adni. Az ötvenes csoportokba való letelepítés az izraeli katonai stratégiára emlékeztet (14b.). Mintha megismétlődne a kivonulás eseménye, a csodálatos pusztai táplálékkal. Talán, akik átélték a kenyérszaporítást, maguk is erre asszociáltak. Isten vándorló népének tartották magukat. A tanítás után adott kenyér és táplálék mindennél jobban mutatja, Jézus nem elvont aszketikus tanító. Nem böjtöltetni akarja az utána jövőket, hanem megadni, ami szükséges nekik. De azt is meg akarja mutatni, hogy akik az Istent követik, azokról az Isten gondolkodik is. Akik most jól laktak, azok nem egyszerűen egy vendégségben voltak, hanem a messiási lakoma előízét érezhették. A töltekezés nem csak a testnek, a léleknek is szólt. Ezt az összetett tapasztalatot nagyon nehezen és különböző technikákat felhasználva tudja csak közvetíteni a szöveg.

A világtól való elvonulás nem tartozik a mai vezető eszmék közé. Kevésnek mondható azoknak a száma, akik lelki tanácsok után indulnak a pusztába. Sőt, a magányban való töltekezést is kevesen merik felvállalni. Sok esetben még a csönd elől is menekülnek az emberek. De vannak pillanatok, amikor egy-egy ember elérkezik arra a pontra, amikor üresnek érzi magát, és töltekezni szeretne. Jézus ezen a ponton lép be az ember életében. Akik rájöttek, hogy a „lelki táplálékok” legalább olyan fontosak az ember életminőségének megőrzéséhez, mint a földi táplálékok, azok más stílusban és más minőségben kezdenek élni. Ez az igény a keresztény élet kezdete.

A nagy kérdés, hogy mi, most hol tartunk? Az emberi forgatagba menekülünk, vagy lelkünk nyugalmát, elvesztett üdvösségünket, az Isten országa békéjét, életünknek értelmet adó tevékenységet akarjuk megtalálni? Van a világnak egy-két része, ahol a kenyérszaporítás és a szociális kérdés megoldása égetően szükséges lenne. Európában és nálunk, inkább a lelket kellene táplálni, óvni és gyógyítani. A jóléti társadalom kissé elhízott tagjai ugyanis lélekben igen kimerültek és elcsigázottak. B. Gy.

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentárja

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Úrnapja, vagyis Jézus szent testének és vérének ünnepe van. Az Oltáriszentséget művészien megformált szövegek magasztalják, amelyeket Aquinói Szent Tamás egyháztanító szerzett 1264-ben. Az Úr testéhez csak megtisztult lélekkel közelíthetünk. Ezért tartunk bűnbánatot a Szentmise kezdetén.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise két táplálékot nyújt lelkünknek: Isten szavát és Krisztus testét. Isten kegyelme által megvilágosított értelemmel hallgassuk a szentírási szakaszokban megjelenő isteni Igét.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében nemcsak emlékezünk az utolsó vacsorára. Jézus szent teste most is valóságosan megjelenik az oltáron. Jézus jelenbe hozza keresztáldozatát. Szent testét eledelül kínálja híveinek.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan. Az Úr szava ez, melyet alapításkor mondott. Amint a megőrletett búzaszemek egyesülnek az ostyában, mi is egyek vagyunk Krisztus testének vételében. Békesség és öröm lakik bennünk.


LITURGIKUS-NAPTÁR

Fülöp Ákos atya

  • Úrnapja
    • Az ókori ember, amikor áldozatot mutatott be az istenségnek, az áldozati állat húsából úgy evett, mintha az istenség kínálta volna vissza őt. Ezzel azonosult az istenséggel. Ezért irtózott az ószövetség embere az áldozati állat húsától. Számunkra az áldozat Jézus, és Isten valóban visszakínál bennünket Jézus testével az Oltáriszentségben. Ma Jézus valóságos jelenlétét ünnepeljük. A körmenetben Jézus iránti szeretetünket mutatjuk, hitünket valljuk meg.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Ha a mai ünnepelt Eucharisztiára gondolok, akkor úgy érzem, egyre nagyobb szakadék van az Eucharisztia ünneplése - a szentmise és a mai ember között. Ennek több jele van, amelyeken nem lehet tudomásul nem venni. Tapasztalható, hogy egyre kevesebben fordulnak meg a vasárnapi szentmiséken, egyre többen rekednek kívül olyanok, akik bár még megkereszteltek, s több-kevesebb rendszerességgel igénybe veszik az Egyházat, mint szolgáltató intézményt, de a keresztény élet csúcsától, az örök élet kenyerétől távol tartják magukat. Aki jelen vannak a szentmiséken azoknál sem jobb a helyzet. A legtöbben egyáltalán nem értik, hogy mi történik a szentmisében, nem értik a jelképeket, mozzanatokat, noha lehet, hogy el tudnák mondani az események egymásutánját. A megkereszteltek egyik rétege úgy gondolkodik, hogy a mise arra való, hogy a halottakért mondassuk, amit a pap elvégez, mi pedig végigüljük tisztelettel. Ez aztán odáig mehet, hogy megszokásból minden évben az adott időpontban mondat misét valamely elhunyt szeretteiért, de úgy van ott, hogy jószerivel a Miatyánkot sem tudja imádkozni. S vannak akikben megvan az igény az imára, de nem értik a legtökéletesebb imát a szentmisét, s ezért inkább jól beidegződött módon előveszik a rózsafüzért, vagy más imádságot, s azt imádkozzák a szentmise alatt.

Igen, testvéreim, akik itt vagytok, ez tény és valóság: nem tudtok mit kezdeni a misével, azzal a szentmisével, amely a keresztény élet csúcsa és forrása.

Mi az Eucharisztia, a szentmise? Mit jelent személy szerint, s mi a helye az eucharisztikus ünneplésnek az életben?

Az Eucharisztia az ember legelemibb, legalapvetőbb igényére épül: a megtapasztalható értékekre, vagy egyszerűbben a boldogság utáni vágyra.

A földi élet igen nagy kincs, de csak átmeneti, és nem végső célja életünknek. Az ember ugyanis teljes boldogságra vágyódik, de ezt nem érheti el a világban, mert vágyai végtelenek, a világ pedig véges. Bonyolítja a problémát, hogy az ember végtelen, Isten utáni vágya aminek beteljesülése tesz boldoggá, szíve mélyén csendesen szunnyad. Legtöbb ember nagyon későn tudja meg, hogy nem elég a világ neki.

Az emberek néha megsejtik létük problémáját, de többnyire a pillanatnyi vágyaik kiélésével vannak elfoglalva. A világ után vágyódnak, arra figyelnek, és Jézus szavai szerint megnyerik. A világért akarva akaratlanul fel kell áldozni az életet. Aki a munkának él, az a munkáért; aki a szórakozásnak, vagy a tudománynak él az azért áldozza fel életét. Aki semmittevéssel foglalkozik, az abban őrlődik fel. Végeredményben semmiért áldozzuk életünket, s ezt nagyon jól kifejezte Jézus: "Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved?"

Krisztus nem a világért akarta áldozni életét, hanem az Atyáért. Ő nem a világot, hanem a Szentlelket akarta megnyerni a maga embersége és a világ számára. Az Istenért vállalt teljes áldozat két dolgot jelentett Jézus életében. Az egyik az, hogy egész élete legyen csupa szeretet, hála, dicsőítés, könyörgés, engesztelés áldozata az Atyával szemben és semmi más. A földi életben ez képtelenség, mert minden ember többé-kevésbé önmagának él, csupán szükségleteinek kielégítése miatt. Krisztusnak be kellett fejeznie a földi életet, és új módon kellett léteznie, hogy teljesen az Atyáért élhessen. Másrészt azt is jelentette az Atyáért való léte, hogy Krisztus azt akarta, hogy élete az Atyáért vállalt tökéletes áldozattá fejlődjön. Krisztus áldozati bárány volt, s azt akarta, hogy az emberiség se pusztuljon el értelmetlenül a világért áldozva életét, hanem szintén váljon Istennek szóló áldozattá. Jézus azt akarta, hogy az Egyház, és rajta keresztül az egész emberiség kapcsolódjon be az Atyát dicsőítő áldozatába, az Atyáért váljon áldozattá, amikor elmúlik, és nyerje el az újjáteremtő Szentlelket.

Az áldozattá lett Krisztus azért rendelte nagycsütörtök este az utolsó vacsorán az Újszövetség liturgikus áldozatát, az Eucharisztiát, a szentmisét, hogy ezen keresztül az bekapcsolja Egyházát és az Egyházon keresztül az egész világot áldozatába. Az áldozattá lett Krisztus a kenyeret és a bort átlényegítette testévé és vérévé. Aki részesedik az átlényegített kenyérben, az Eucharisztiában, az Krisztus áldozatába kapcsolódik bele. Nem földi véges dolgokért hozott áldozatba, hanem az ember egyedül boldoggá tehető Atyaistenért hozott áldozatba.

Kedves Testvérek! A szentmise tehát boldogságotok kulcsa lehet, ha megfelelőképpen fogadjátok. Ezek közül most egyet szeretnék kiemelni: a közösséget.

Tény, hogy azért csökken a templombajárók száma, mert a szentmisén nem tapasztalják meg az egységet a közösséget, a személyes törődést, azt, amit - ismerjük őszintén - egy szektás jellegű közösség megad, és ezért ott kötnek ki. Mert ha Krisztusnak egyetlen áldozatában részesedünk, akkor egyetlen közösséget alkotunk. Ezzel szemben sokkal inkább az a benyomásom a szentmisén való részvételről, hogy mindenki maszek módon igyekszik kiépíteni a maga kapcsolatát Istennel, különbejáratú mennyországát. A szentmise, az Eucharisztia ünneplő közösségének kiépítése nem csak a pap feladata, hanem mindannyiótoké, akik itt jelen vagytok. Ez pedig nem korlátozódhat pusztán a szentmise idejére, hanem a közösségnek a hétköznapi életben kell elkezdődnie és az Eucharisztia ünnepi közösségében kell megszentelődnie. Az eucharisztikus ünneplés igazi hatékonyságát alapvetően meghatározza mindaz, ami a szentmisén kívül a keresztények egyéni és közösségi életében történnek. Vagyis, ha a szentmisén jelenlévők csak a mise időtartamára vannak együtt, idegenül, akkor annak a misének nincs életereje. De ha az emberek a szentmisén kívül a hétköznapi életben is egymásnak testvérei, akkor az a szentmise egészen másabbá válik: azzá, aminek Krisztus Istenünk megálmodta nagycsütörtök estéjén.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany


EGYÉB

Mit jelent az Úrnapja?

Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eukarisztia-kultusszal áll kapcsolatban. Jézus eukarisztikus jelenlétét hangsúlyozza. A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében". Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy itt van Jézus velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.

Az utolsó vacsorán maga Jézus mondta: "Ez az én testem, mely értetek adatik. (…) Ez a kehely az új szövetség az én véremben…" (Lk 22,19). Jézusnak több jelenléti módja is van az Eukarisztián kívül, melyek szintén valóságos, reális jelenlétek. Jelen van Igéjében, az apostolok utódaiban, a nevében összegyűlt közösségben, embertársainkban, stb. Az Oltáriszentségben való

jelenlét azonban kiemelkedik ezek közül: Az Eukarisztia szentségében igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkével és istenségével együtt az ő teste és vére, következésképpen az egész Krisztus. Ez a jelenlét a szentmisében jön létre a Szentlélek segítségül hívása (epiklézis) és Krisztus szavának hatására.

"Krisztus szava, ami a semmiből létre tudta hozni azt, ami előzőleg nem létezett, ne tudná átváltoztatni a létező dolgokat azzá, amik még nem voltak? Egyáltalán nem kisebb cselekedet megadni a dolgoknak az első természetüket, mint az utóbbit megváltoztatni" (Szent Ambrus).

Dr. Kiss Imre


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség