Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Mongrovejói Szent Turibiusz püspök
Ünnepe: március 23

forrás: Hankovszky Miklós

1538-ban született Spanyolországban. Jogi tanulmányai után állami szolgálatba lépett. Öt évig volt Granada kormányzója. Majd elhagyva a világi pályát, pappá lett. Dél-Amerikába ment, és 1579-ben Lima érseke lett. Fáradhatatlanul buzgólkodott az indián bennszülöttek megtérítésén, testi-lelki nyomoruk enyhítésén. Mint jó pásztor, buzgóságával megújította Peru vallási életét. Megtanulta az indiánok nyelvét, sőt, papjaitól is megkövetelte, hogy tanulják meg az ottaniak nyelvét. Áldásos apostoli munkája kiterjedt az egész dél-amerikai egyházra. 1606 március 26-án halt meg Limában. 1726-ban avatták szentté.

Isten gondviselő jóságát magasztalja a szentmise Kezdőéneke:

Gondot viselek juhaimra - mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük,
hogy legeltesse őket:
Én, az Úr leszek Istenük!

FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Újra és újra meg kell újítani belső világunkban mindent. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy szolgálatunk kedves legyen Urunk, Istenünk előtt.

KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki szeretetből emberré lettél, és eljöttél hozzánk:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki azért jöttél, hogy megújítsd az egész világot:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki tanítványaidat elküldted, hogy Isten szeretetének hírnökei legyenek:
Uram, irgalmazz!

A SZENTLECKÉHEZ (2Tim 1, 13-13; 2, 1-3)
Urunk, Jézus Krisztus emberekre bízta a kinyilatkoztatás igéit. Ezt a reánk bízott kincset meg kell őriznünk, és tovább kell adni megbízható embereknek, hogy azok, akik alkalmasak rá, másokat is tanítsanak.

AZ EVANGÉLIUMHOZ (Mt 9, 35-38)
Jézus Krisztus az Isten irgalmának követe az emberek között. Megesett a szíve az embereken, mert fáradtak és elcsigázottak voltak, mint a pásztor nélküli nyáj.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! Jézus parancsát: "Menjetek az egész világra és tanítsatok minden népet" sokan megértették és követték. A missziók ügyéért imádkozzunk közösen:

  1. 1. Adj, Urunk, új hivatásokat, akik örömmel vállalják a küldetést.
  2. 2. Áldd meg a missziókban tevékenykedők munkáját.
  3. 3. Add, hogy Evangéliumod örömhíre eljusson minden emberhez.
  4. 4. Adj erőt szavainknak, hogy mi imádságainkkal segíthessük az igehirdetőket.
  5. 5. Valósítsd meg ígéretedet, hogy egy akol legyen és egy pásztor.

Urunk, Jézus Krisztus! Te missziós feladattal küldted apostolaidat az emberek közé. Kérünk, Szent Turibius imájára és közbenjárására hívj fiatalokat az igehirdetés munkájába, hogy növekedjen Egyházad, a Te Titokzatos Tested, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Istenünk, ki Szent Turibiusz püspök apostoli munkája és igazságszeretete által megszilárdítottad Egyházadat, kérünk, add, hogy szent néped folytonosan gyarapodjék a hitben és az életszentségben!

Példája: Nem tudod jövődet, ezért a legnagyobbra készülj!

Élete: 1538 körül Spanyolországban született. Salamancában jogot tanult. Granada kormányzója volt olyan eredményesen, hogy II. Fülöp Peru püspökségére egyedül őt találta alkalmasnak.

Hiába tiltakozott, Líma püspökévé nevezték ki. Az indiánok testi lelki nyomorának megismerése győzte meg és 1580-ban Amerikába ment. Megtanulta az indiánok nyelvét, hiszen közöttük élt. Megalapította Dél Amerika első nyomdáját.

Gyakran tartott eredményes zsinatot. Védte az Egyház jogait, gondozta és látogatta híveit. Gondoskodott bennszülött híveiről is. Szinte előkészítette az utat a híres paraguayi jezsuita állam, az ún. redukciók létrejöttét. Ezt azonban már nem érhette meg. 1606. március 23-án halt meg a Perui Limában.

1726-ban szentté avatták, és a zsinati időszak után bekerült a világegyház Kalendáriumába. Munkáját eredmény kísérte és megértésre talált, mert Jézus örömhírét élete példájával mutatta meg és csak másodsorban tanításával.

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség