Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Az utolsó karácsony (Történetek)
Bekerült: 2005.03.21. 09:44
Megnyitva: 3009. alkalommal

(Mester Ildikó)

Az utolsó karácsony
(az elhunyt gyermekek emlékére)

-Gyónom a Mindenható Istennek , Mennyei Atyámnak, Jézus Krisztusnak és kérem a Szent Szellem segítségét, hogy a hatalmas terhet mely rám nehezedik, el tudjam viseli.
Két kezét égre emelve térdel Katalin édesanyja.
-Istenem vétkeztem, mert napokon át nem imádkoztam, saját fáradtságom miatt. Több mint egy hete nem olvastam a bibliát Uram, pedig jól tudom, a Te igédből meríthetek minden erőt.
Vétkeztem, akaratomon kívül megbántottam férjemet, veszekedtem gyermekemmel. De legnagyobb vétek, melyet elkövettem, számomra megbocsájthatatlan: leszidtam kislányomat, mert úgy gondoltam nekem van igazam. De akkor még nem tudtam, dehogy is tudtam milyen sors vár reá.
-Uram miért? Csak 12 éves… és mégis, egy-két hónapja van hátra. De ő ezt nem tudja, azt hiszi meggyógyul.
-Uram, én hazudtam Katalinnak, ugyanúgy, mint az orvosok.
Belenéztem kétségbeesett barna szemeibe és mosolyogva mondtam:
-Meggyógyulsz kislányom, meggyógyulsz hamarosan. És a szívem majd megszakadt. Fájdalmam kimondhatatlan. Istenem bűn a hazugság, de én mégis megtettem, mert nem volt erőm a gyermekem szemébe mondani a borzalmas valóságot.
-Uram ne vedd el tőlem őt, imádom drága, édes kislányomat, kérlek Mennyei Atyám ne tedd ezt velünk, ne szakíts el egymástól bennünket. Istenem, felajánlok az életemből 12 – évet, csak a gyermekemet mentsd meg. Az orvosok már lemondtak róla, de Te csodát tudsz tenni, Te még meggyógyíthatod. Uram kérj tőlem bármit, mindent megteszek, csak a kislányom életét hagyd meg!
-Válaszolj Isten, nem hallod, nem tudok már mit ígérni neked, mondj valamit, vagy adj jelet, bármire képes vagyok a gyerekem életéért!!! Kérlek Jézus segíts, a te véred megváltott minket a betegségtől, te meggyógyítottál sebeidben mindenkit, Jézus Krisztus nevében kérlek Uram gyógyuljon meg a kislányom!
Tört ki fuldokló zokogásban az édesanya.
Másnap reggel Katalin a kislány, sírva ébredt. Édesanyja fölugrott az ágyból és szaladt hozzá.
-Mi baj édesem? Miért sírsz? Rosszat álmodtál? Fáj valamid?
-Anyukám, édesanyám! - zokogott Katalin.
-Én tudom, hogy meg fogok halni. Most éjjel azt álmodtam, hogy halálos beteg vagyok, és soha nem gyógyulok meg. Most már értem, miért viselkedtek olyan furcsán velem szemben, amióta kijöttem a kórházból. Ugye igazam van anya! Kérlek, ne csapj be engem!
Édesanyja könnyeivel küszködve, alig hallhatóan, lehajtott fejjel válaszol:
-Igen…
Átölelik egymást nagyon, nagyon szorosan, és sírnak hosszan, csöndesen…
-Anya – szólal meg Katalin – én nem tudom milyen a halál, azt hiszem nem is félek. De azt szeretném, hogy amíg élek, addig ne szomorkodjunk! Azt szeretném, ha a karácsonyunk nagyon szép lenne. Azt szeretném, hogy boldogan emlékezzetek rám apával!
-Édes kislányom, nagyon szeretlek. Olyan nagyon szeretlek, nem karlak elveszíteni. Annyira fáj, de megígérem neked, minden úgy lesz, ahogyan te kívánod!
Este Katalin édesapja teli kosár vitaminbombával érkezett haza a munkából. Volt abban narancs, banán, mandarin, datolya, alma, csak győzzék elfogyasztani.
Édesapja ölébe ülteti kislányát.
-Mond csak Katinkám, mit szeretnél karácsonyra?
-Amit én szeretnék…én csak azt szeretném, ha karácsonykor virágba borulna a fa! Semmi mást nem kérek, csak még egyszer láthassam a legkedvesebb virágaimat! A következő nyáron már nem fogom látni…
Rendben van, úgy lesz kiscsibém, ahogyan kéred. – válaszolta szomorúan édesapja.
Átölelték egymást, Katinka szorosan átkulcsolta édesapja nyakát, soványka testét csöndes sírás rázta.
-Sírj csak szentem, sírj. Sírd ki magadból a borzalmat. Sírd ki magadból a fájdalmat. Ó Isten, hol vagy most? – sóhajtott édesapja.
Beköszöntött a csikorgó, hideg tél. Havazott szüntelenül. Karácsony estére méteres hó borította a tájat. Az ereszeken jégcsapok csillogtak.
Katalin erőtlenül feküdt az ágyban. Kifelé nézett az ablakon, szótlanul csodálta a fehérséget, és mosolygott a hatalmas hóemberre, melyet édesapja neki készített délelőtt.
Már nem tudott felülni, a betegség annyira belevásott hattyú testébe. Szemei karikásak, ujjai csontosak, árnyéka önmagának. De mosolyog. Arca mindig mosolyog.
Fölhangzott az ismerős csengő dallama, jelezve az ünnep kezdetét.
-Katinka!
S kitárul az ajtó.
-Nézd csak, mit hozott neked a Jézuska! – lép be izgatottan édesanyja.
Katalin édesapja betolja a földíszített karácsonyfát. De nem a szokásos díszekkel ékesítve, hanem az egész fa égő, élő vörös rózsáktól pompázik. Illata a virágos májust varázsolja a szobába.
Katalin fölemeli a fejét, és boldogságtól sugárzó arccal mondja:
-Köszönöm, nagyon köszön mindkettőtöknek!!!
Boldog karácsonyt kislányom – és ölelik egymást mindhárman.
-Édesapám, kérlek vigyél oda a fához! Szeretném megérinteni a rózsákat.
-Édesapja óvatosan fölemeli gyermekét, odalép vele a fenyőfához. Katalin mélyen beleszagol a rózsákba, egyet levesz. Ujjai reszketnek. Édesanyja meggyújtja a gyertyákat.
Katalin vékony hangon, alig hallhatóan énekel, szülei csatlakoznak.
-„Mennyből az angyal…”
A rózsát két tenyerébe zárja, szívéhez szorítja, fejét édesapja vállára hajtja.
Szemeit lassan behunyja. Már nem énekel. Arca mosolyog.
Törékeny testét édesapja zokogva öleli.
Édesanyja ajkán a karácsonyi dal sikolyba fullad.
Angyal volt a földön, angyalok várták a mennyben…

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség