Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Michel Quoist: Kérlek, kisfiam, ne aludj tovább (Áldások, imádságok / Imádság - Családért, családtagokért, testvérért, jegyesért)
Bekerült: 2003.06.04. 14:09
Megnyitva: 3106. alkalommal

Haláltusám eltart az idôk végéig -- mondja az Isten. Keresztre szegeznek az idôk végéig... Keresztény gyermekeimnek láthatólag fogalmuk sincs errôl. Megostoroznak, arcul ütnek, felnégyelnek, keresztrehúznak, a szemük láttára halok meg és ôk nem veszik észre. Mint a vakok, nem látnak semmit... Igaz: Keresztények sem lehetnek már, mert akkor nem merülnének el úgy az élet örömeiben, amíg én meghalok... Nem értem, Uram, nem, -- mondja az ember. Ezúttal mégis túlzol!... Ha támadnának, megvédenélek; Ha haldokolnál, oldaladra állnék! Uram, szeretlek!... Nem igaz szó ez, -- mondja az Isten. Csak önmagukat áltatják az emberek. Fennhangon hirdetik, hogy szeretnek. Hiszik is és gyakran egészen ôszintén, -- ezt elismerem. Mégis egyre jobban tévelyegnek, nem látnak és nem értenek semmit! Lassanként mindent eltorzítottak, kiüresítettek és kiszárítottak. Szentséges Szívemet megtisztelik imájukkal havonta egyszer és máris azt hiszik, hogy szeretnek engem. Mintha én is csak tizenkétszer szeretném ôket az esztendô folyamán. Úgy hiszik, hogy valóban szeretnek engem, mert napi imáikat szépen elmormolják, mert megjelennek az esti litániákon, mert böjtölnek minden pénteken, mert gyertyákat gyújtanak és elsuttogják titkos fohászaikat Szentséges Szívem töviskoszorús szobrai elôtt. De én nem gipszbôl vagyok -- mondja az Isten -- nem faragott kôbôl vagy kiöntött bronzból, Hanem élô test vagyok, eleven és szenvedô! Közöttük élek és nem ismernek fel. Rossz a fizetésem, munkanélküli vagyok, szállásom csak barakklakás, a hidak alatt éjszakázom, börtönben szenvedek, kiuzsoráznak minden nap és néha még atyáskodnak is fölöttem. Pedig elôre megmondtam nekik: ,,Amit a legkisebb atyámfiának tesztek, nekem teszitek...'' Ez elég világos. A legfájdalmasabb talán mégis az, jól tudják mindezt ôk is, csak éppen nem veszik komolyan. Megtörték a szívemet, mondja az Isten -- és vártam, hogy akad majd valaki, aki szánalmat érez felettem... de nem akadt! Éhes vagyok, ruhátlan -- mondja Isten. És fázom. Börtönbe zárnak, megcsúfolnak, a földig aláznak. De mindez csak egy kis rész szenvedéseimbôl... Hogy lassan megedzôdjem... Mert az emberek sokkal rafináltabb próbákat is kitalálnak már -- mondja az Isten. Szabadságukkal felvértezetten, félelmetesen felvértezetten, Még kitalálták... ,,Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják mit cselekszenek...'' ..Kitalálták az igazi háborút! Felfedezték a Passiót... az igazi Passiót... Mert mindenütt, hol emberek élnek, ott vagyok én is -- mondja az Isten. Attól a naptól kezdve, amikor közéjük surrantam, mert mindenkihez és mindenkiért jöttem küldetésbe, Attól a naptól kezdve végérvényesen elköteleztem magam, hogy egybegyűjtöm ôket. Gazdaggá lettem és szegénnyé, munkássá és munkaadóvá. Szakszervezeti taggá lettem, de azon kívül is dolgozom, lettem sztrájkoló munkás és sztrájktörô is, mert sajnos, mindenfajta munkát végeztetnek velem az emberek. A tüntetôk mellett állok, de ott vagyok a zsandárok között is, mert sajnos rendôrt és zsandárt is csinálnak belôlem az emberek. A baloldalon állok, de a jobb mellett is járok, sôt még középen is... Német vagyok és francia, majd amerikai és orosz. Észak-koreai vagyok, majd dél-koreai; délvietnámi és északvietnámi; Mert mindenütt ott vagyok, ahol emberek élnek -- mondja az Isten. Elfogadtak és becsaptak, ó, az árulók! Üdvözlégy, Mester!... Íme: velük vagyok, közöttük vagyok, egy vagyok a soraikból. Ôk vagyok!... Nézzétek: mivé tettek engem?... Megostoroznak, felnégyelnek, keresztre húznak; Egymást marcangolva engem tépnek széjjel, Egymást gyilkolva engem ölnek meg. A háborút az emberek találták ki... Én robbanok fel az aknákon, én hörgök végsôt a futóárkokban. Én nyögök keservesen a gránátszilánkok záporában és én esem el a gépfegyver-sorozatok alatt. Én hullatom az embervért minden harcmezôn, Az ütközetek éjszakáin én kiáltom az emberek jaját, És én halok meg emberi halállal a csaták elnémuló, sötét magányában is. Ó, harcok földje, óriás kereszt, melyre minden nap újra felszegeznek az emberek, Hát nem volt elég a Golgota fája? Valóban hiányzott még ez az óriási oltár a szeretet áldozatához? Miközben körülem kacagnak, dalolnak, táncolnak és mint az eszelôsök hatalmas röhej közt keserves keresztre feszítenek?... Légy irgalmas, Uram!... Legyen már elég... Nem akarom!... Nem ez vagyok én!... De bizony te vagy, ez, gyermekem... Te vagy és minden testvéred, mert sok kalapács-ütés kell ahhoz, hogy a szöget a fába verjék, mert sok korbács-ütés kell ahhoz, hogy felhasadjon a csupasz vállak bôre, mert sok tövis kell ahhoz, hagy koronába fonhassák ôket és te ahhoz az emberiséghez tartozol, mely most teljes egészében fölöttem ítél... Nem számít, hogy azok között vagy-e, akik ütnek és vernek, vagy azok között, akik szánalommal néznek; hogy azok között vagy-e, akik csak parancsot hajtanak végre, vagy azok között, akik szótlan hagyják, hogy mindez megtörténjék... Mind bűnösök vagytok: az aktív résztvevôk és a tétlen nézdegélôk: mindannyian!... Csak ne légy, Gyermekem, az alvók sorában, akik még így is, akik még most is tudnak ,,békésen aludni...'', Aludni!... Szörnyűség! Aludni?... Most?... ,,Hát egy órát sem tudtok virrasztani velem?...'' Térdre, Gyermekem, térdre!... Ugye hallod a harci lármát?... Harangszó kondul: Kezdôdik a szentmise... Érted hal meg az Isten, mert keresztre feszítik az emberek...

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség