Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Vasi: Keresztút II. (Segédanyagok / Nagyböjtre, húsvétra)
Bekerült: 2003.06.04. 07:30
Megnyitva: 1669. alkalommal

Vasi: Keresztút II.

Ajánlom Egy Keresőnek

Bevezetés

Urunk Jézus te nem egyszer, de elmondhatatlanul sokszor jártad végig a szenvedés útját, melyet tudjuk, hogy mi tettünk elviselhetetlenné. Add, hogy vállaljuk fel hibáinkat, tudjunk belebújni a bűnös bőrébe, ha valóban azok vagyunk. A megbocsátás előtt végig kell gondolnunk, hogy mikor vetettünk meg téged, mikor voltunk Pilátusod, mikor voltunk ruhádra sorsot vetők. A szenvedés érzését mi is naponta megtapasztaljuk, de hogy ne váljunk mi is újabb szenvedések előidézőivé, meg kell próbálnunk megérteni minden minket és Téged körülvevő dolgot, mert valahol mindennek lelke van, mindenen a Teremtő keze nyoma van. Keresztutadon végigkísérve egymás mellett állunk, add, hogy a jövőben mindig egymás mellett álljunk, egymást vigyázva, figyelmeztetve, és segítve. Amen.

Pilátus halálra ítéli Jézust

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Minden rendben lezajlott. Megtörtént. Ugye, emberek, hisz ti is tudjátok: rend a lelke mindennek. Érthetitek helyzetemet. Könnyen megérthetitek. Tudom, tudom: ártatlannak találtatott. De mégis. Ha egyszer a közvélemény. Ne nézzetek rám így! Ti sem vagytok jobbak. Ha valamelyikkőtök azt meri állítani, hogy nem cselekedett soha úgy, ahogy elvárták tőle, semmint, úgy ahogy lelkiismerete parancsolta volna, akkor pedig azt mondom: hazudik. Ez az élet egy ilyen szakma. Meg kell tartani a pozíciót. Mindenkinek meg kell tartania a pozícióját! Meg hát láthattátok: ő sem tiltakozott. Ez a Jézus. Az ilyenért talán nem is kár. Az ilyen talán nem is akar élni.

És mégis. Tudom, igazatok van. Nem kellett volna. Így visszagondolva, már tudom: nem kellett volna. Azóta is gyakran eszembe jut: ez volt életem legnagyobb hibája. Annyiszor mostam már azóta kezeimet, annyiszor áztattam azóta el a párnámat. Annyiszor vetettem fel a gondolatot: miért is tettem azt, amit tettem. Biztos lett volna kiút akkor is, ha felvállalom: ez az ember igaz. Nézzetek rám emberek! Pilátus vagyok: a megtévedt. Én elhibáztam, mert megfutamodtam lelkiismeretem elől. Nem tudom ki volt ez az igaz ember, nem tudom, de azt tudom, hogy elvettem tőle a lehetőséget. Nézzetek rám, mondom még egyszer, tanuljatok tőlem, és nagyon fontoljátok meg miként döntötök, mert egy rossz és megfontolatlan döntés örökre megbéníthatja lelketek! Jusson eszetekbe: Pilátus vagyok, olyan ember, mint ti. De nem mindenkinek kell úgy végeznie mint nekem.

- Könyörülj rajtunk Uram!

- Könyörülj rajtunk!

Jézus vállaira veszi a keresztet

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Anyag vagyok. Egy élő szervezet: a fa. Belőlem készül sok minden, ami segíti a világot. Segítek neked is. Belőlem faraghatod meg kuckódat, kanaladat. Amíg ki nem vágsz lombom alatt hűsölhetsz, gyümölcsöm neked nevelem, pompámmal lelked emelem. S ha már holtam után használsz, akkor vigyázz rá, hogy mit teszel velem. Azért vagyok, hogy szolgáljalak. Azért vagyok, hogy szolgáljam az életet.

És nézd csak mit tettek velem: belőlem ácsolják hóhérok eszközét. Célszerűségem nem ismer határokat. Az emberi találékonyság nem ismer megvalósíthatatlant. Nincs lehetetlen. Sokat hallottam már a halálról, mert én igazán nem vagyok halott sosem. Ha elveszítem életadó gyökeremet, még mindig vagyok, még mindig kitartok. S ha elporladok, belőlem új mag szökken. Élet az anyagból. Igazi élete viszont csak az embernek van. Neki a lelke él tovább. A test neki is halandó burka, s az ész, az az a dolog, amelynek ha híján van: összeomlik, egymást vagy a másikat rombolja. Lásd: belőlem készülnek a bitófák, keresztfák, és megannyi kínzásra alkalmas eszköz. De fáj ez nekem! És most még az Igaz Vért, ezt a Názáretit is erre a sorsra kárhoztatták: rajtam feszüljön meg. Fején tövis koszorú, még ez is. Lassan úgy érzem én vagyok a mummus, én vagyok az emberek lelkiismerete. Ha nehézség, leküzdhetetlen átok, vagy szenvedés vetül rájuk: engem hordoznak. Így lettem én a szenvedés kifejezője. Szégyellem, hogy én vagyok az eszköz arra, hogy a megváltójukat kiüldözzék a Földről, de büszke vagyok arra, hogy én vagyok a közvetítő a megváltás művében. Az emberi gyűlölet és hisztéria így kifejezheti leplezetlen kegyetlenségét, érzéketlenségét a lélek tiszteletére. Én anyag vagyok. Élő szervezet: a fa. Ti emberek vagytok, ő pedig ott a megváltótok: MIT TETTETEK?

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus először esik el a kereszttel

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Innen, alulról nézve látszik igazán, hogy milyen sok arc szegeződik ránk, kövekre. Egy útszéli kő, hosszú-hosszú történeteket tudna mondani arról, hogy az emberek tekintete milyen beszédes. A haza igyekvő vidám - talán épp szerelmes - ifjú arca olyan ragyogó fényt vet ránk, amilyen komor felhők hangulatát idézi egy-egy dühös, mogorva kereskedő villogó szeme. S egyáltalán. Egy ember miért bámulja folyton a földet, azt a helyet, ahol mi vagyunk. Miért nem emelik fel tekintetüket az égbe, oda, ahonnan az áldás várható. A jövőt, a bizonyosat, a biztatást honnan várják, ha nem felülről. De nem. Az emberek olyan mélabúsan szántják szemeikkel a lábuk előtti terepet, mintha meg akarnák azt tanulni szóról szóra, kőről kőre.

A föld az, ami összeköt minket. Azon terül el minden, az van legalul. Helyzetéből adódóan minden lefelé kívánkozik. Ez alól, csak az képez kivételt, ami már amúgy is lent van. Láttam, mint szemtanú, nem egy olyan esetet, amikor elgyötört, megkínzott, fáradt testek hulltak le mellém a porba. Mondhatom: mindnek volt rá oka elég. Mindenki megbotolhat (bocsánat, hogy vannak kövek), de mindenki nyissa ki a szemét! Eddig csak egy alkalommal találkoztam olyan földre rogyással, amely ellenkezett minden ép ésszel. Egy keresztjét cipelő látomás - mert aki látta mást nem gondolhatott róla - fáradságtól kínzott testet vonszolván megtántorodott, s zuhant lefelé, egyre csak lefelé. S közben az arcán nem a kétségbeesés lett úrrá, de maga a megbékélés. Egy pillanat alatt lent volt, nekem mégis egy világnak tűnt. Ismétlődő zuhanások sorozata volt az, nem is egy ember zuhant alá, de számolatlan, nem is magától zuhant az, de taszították, nem is ő esett el ott akkor, de az egész emberiség. Nem ellenkezett, mert tudta, hogy ennek így kell lennie, nem fájt neki, de vibrált benne a csalódottság. Nem magától esett el: ellökték. Nem ő hibázott, de rajta kívül szinte mindenki. A rám vetülő tekintetekből azóta is tudom: az ő keresztje, mindenki átka volt. Nincs ok okozat nélkül. Nincs bűnhődés bűn nélkül. Nincs megbotlás, ha az emberek nem hagyják magára, nem nehezítik meg az utat számára. Örüljetek, hogy bizalmatlanságtokat, és kegyetlenségeteket túlélte: felállt. Továbbment. De nem felejt.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus szent anyjával találkozik

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A múló idő az, ami legjobban meggyötör. Nem a félelem, nem is a sajnálat beszél belőlem. Tudom, hogy tudjátok én vártam ezt a napot. Bár egy anyának elveszíteni azt, akit saját magából váltott ki: vak következetességre és hitre van szükség az elviseléséhez. És most itt jön fiam, aki az enyém, én az övé, és mégsem lehetett sohasem az enyém, és én az övé. Mert nem voltam soha több a számára, mint földi testének gyámola, de soha nem is kívántam ennél többnek lenni.

Puszta tekintetéből látom a szótlan üzenetet: "Ne félj!" Hányszor tanított erre, hány álmatlan éjszakámba került, mire végre megértettem: nem várhatom tőle el, hogy örökké mellettem legyen. Soha senki nem várhatja el, hogy mindig mellette legyen valaki. E nélkül kell elhinnie, s nem csak elhinnie, de hinnie azt, hogy Valaki mindig mellette van. Valaki, aki ha elmenne, nagyon hiányozna, de mivel soha senkit nem hagyott még el az Isten: hát soha nem fogja megérteni, milyen is az. Ne higgyétek, s újra mondom ne higgyétek, hogy én elhiszem azt, hogy a fiamat eltörölhetitek az életetekből. Ő azért szenved, mert így kell lennie az ígéret szerint, de el nem tűnik az idő örök színteréről. S ha fáj neki valami, az az, hogy egyedül hagytátok őt döntéseitekben, cselekedeteitekben, harcaitokban, örömötökben. Nem számítottatok rá, nem vártátok lelketek terített asztalánál. S most ez a fájdalom nyomja, ez vált tövissé és keresztté és gyűlöletté és hisztériává. Édes fiam. Lásd legalább rajtam: én nem félek!

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Nézhetem magam! Hát így jár az, aki menekül: végül mégis befogatik. Most mondjam? Inkább hallgatok. Mi vitt rá egyáltalán, hogy idejöjjek, nem tudom. Alig ismerem ezt az embert, s helyette hordom most a terhet. De talán jobb is így. Nekem csak egy rövid idő, de neki nem sokára az utolsó méterek. Én leteszem ezt a keresztet, aztán futok. Ő leteszi ezt a keresztet és kitárt karokkal várhatja a halált. Borzalom! Miért is kellett nekem ma idevetődni. Hát nézzétek ezt az embert: arányos termete teljesen leépült. Én láttam őt jobb napokban. de talán nem is ő volt. Erő és hatalom sugárzott minden mozdulatából. Magával ragadott engem is. Miket is mondott, arra már nem emlékszem. De átkozottul rossz a memóriám! Talán valamilyen országról, amely nem ér véget, meg hogy hatalmas, meg oda nem mindenki jut el, csak aki nagyon akar. Igen, valami ilyesmi. Hol is lehet az az ország? (de nehéz ez a kereszt) Mi van olyan furcsa ezen az emberen? Persze: meghalni megy. Most megkérdezzem tőle, hogy hol van az az ország, vagy ne? Végül is ha most nem kérdem meg, talán már sohase tudom meg. Hogy szólítsam, Rabbi? Na, most már vissza kell adnom a keresztet.

Most, hogy elment, már biztosan tudom. Ő volt az, aki tanított. Az ő pillantását kellett állnom mindig, mikor rám nézett, és én tudtam, hogy igaza van. Most is pont úgy nézett rám, most is pont azt éreztem, hogy a szemeiből egy üzenet szivárog belém. Megnyugtatató és végtelen üzenet. Megyek és elmondom a többieknek, hogy amit ettől az embertől hallottak, az egytől egyig igazság volt. Ha nem tudnám, hogy meghalni megy, azt gondolnám, hogy Ő annak az országnak a királya, vagy milye van az ilyen országoknak. Mégse hiszem, hogy a levegőbe beszélt. Kell lenni valaminek. Isten veled Rabbi! Mi már többet nem találkozunk. Vagy igen?.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Veronika kendőt nyújt Jézusnak

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged - Mert szent kereszted által megváltottad a világot

Mikor először láttam meg, nem hittem a szememnek. Ez Ő? Milyen fatális tévedések sorozata ez? Nem hiszem, hogy valaki is komolyan hiszi, azt, hogy neki meg kell halnia. Még most sem hiszem el. Miért nem látjátok meg rajta emberek önmagatokat? Verejtékénél emberibb vonást vártok tőle? Mi ez a szorongató tömeg? Gyalázat áldozata lett, botránykeltés közepette állok itt én is. Várd meg Uram segítségem! Nézd, ez a két kéz az, ami talán az utolsó gyengéd emberi gesztus feléd. Szerető, féltő női tenyér. És emberi. Az Isten teremtett minket ilyenné, fogadd hát el most ezt a meleg törődést. Nézz rám, mondd hogy többé soha semmitől nem kell félnem. Mondd, hogy amit ezután teszek, azt érted teszem, ha rontást hozok magamra rajtad ejtek sebet, ha mások életével nem törődöm, téged taszítlak el, ha félek a rám szabott áldozattól, ajándékod adom vissza, ha nem fogadom be szívembe az egész világot, Téged tagadlak meg, ha egy másik ember megszólítását nem tiszta örömmel fogadom: a te gyengédséged utasítom vissza. Nézd, Uram, itt ez a kendő, mártsd bele szenvedésed olajába, add át nekem, hadd vigyem én tovább. Legalább egy kicsit, egy egészen parányit. A földre hullott morzsa fejedelmi lakoma árnyéka. Az elhullott levél a fa büszkeségének tegnapja. A Te kereszted az én halálom elmúlása. Kendő! Őrizd meg a titkot, hogy beléd rejtette emberi gyöngeségét az Isten Fia. Őrizlek, s helyetted ezután én akarok a fény lenni: minden mozdulatomban az Isten tüzének egy elpattant szikrája. Az életből a létbe megyek, látom a célt, miden igaz szerető ember pillantása mélyén.

Szeretem Őt! Persze, ez csak olyan emberi érzés, mely előbb-utóbb feloldódik a mindent magával ragadó örvény titokzatos mélyén. Nézzétek emberek: kendőmön az üzenet: "Égjetek! A fény éltet, az olaj én vagyok. Elpusztíthatatlan és kifogyhatatlan. Az élet én vagyok!"

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus másodszor esik el a kereszttel

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Halál a halálban, taszítás az életben. A hulló csillag földet ér. Minden a porban végzi. Összegyúrtak téged is, de aztán jössz vissza közénk. Te is por leszel. Zsonglőrködsz még egy kicsit, egyensúlyozol aztán vége. Semmi nem tart örökké, csak a por. Az mindig lesz, mi mindig várunk vissza. Hidd el, innen nézve te is így fogod látni. Nézd, itt van ez a jó ember, ez a Krisztus. Mindenki tudja - én is, te is, meg ez az őrjöngő csőcselék is - hogy nem ártott ez az égvilágon senkinek. S mégis, nézd az arcokat, jövendő testvérem! Gúny és káröröm. Tiszta sor. Ők sem érdemelnek jobbat: ide vele mind! Ez a Krisztus viszont sosem lesz köztünk, nem egyenlő ő az egyenlők között. Belém süpped ugyan most is - nézd csak, már másodszor fúrja belém erőtlen kezeit - de neki nem ez a sorsa. Úgy el fog tűnni közületek, hogy már csak a hűlt helyét találjátok! Akkor meg majd hiányozni fog! Ej, emberek ismerlek én titeket. Porból vagytok. Előbb eltaszítjátok Mesteretek, aztán majd megkéritek: tanítson meg titeket is repülni. Fel az égbe. De ti nem fogtok repülni, ti jöttök ide hozzám. No, ha kis szerencsétek van, talán a lelketek, azt még megmenthetitek. Mondom, de akkor ugyan ne taszigáljátok már ezt a. Nem is tudom. Minek nevezzem.

 Egyszer volt, hogy porból embert épített az Isten. Most ti az Istent akarjátok porrá törni. Figyeljétek meg, nem fog menni. Én tudom, én a POR vagyok. Ti még nem hiszitek, de ti is! Hát jó szándékkal mondom néktek: figyeljetek rá, hogy minél nagyobb távolság legyen köztem, és a lelketek között, mert ha egyszer felajánljátok: én azt is elfogadom. De nem biztos, hogy lesz erőtök visszavenni. Csodálatos dolog az élet, és egyszerű. Következetes, de igazságos. Egyszer mégis véget ér itt ezen a porgolyón. És hogy azután mi lesz? - ha nem taszigálnátok annyit, ez az ember biztos megmondaná.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Szánalmas énünk rugdalózásai ezek. Az őstől örökölt emlékezet nem felejt. Minél nagyobb helyet foglal el elménkben a sajnálat, annál kisebb lehetőség marad a cselekvésre. Kitörő érzelmeink hullámzásának gátat vetni nem volt eszünkben, mert azt gondoltuk, hogy empátiánk megteremt majd valamit. Valamit, ami még nem volt, de lesz, ha egy vesztes sorsa felett egyként viselkedünk. S lássátok, azt mondja, hogy Ő nem ezt várta tőlünk. Ha valamit tenni akarunk, hát utoljára kezdjük az Ő sajnálatával.

Forduljunk meg, és fogadjuk meg: eztán nem a lehetőséget kell siratni ha nem éltünk vele, hanem azt, aki magát a lehetőséget ki nem töltötte cselekedetei sodrával. Visszaszáll sajnálatunk is, önmagunkkal pedig nem lehetünk empatikusak. Önmagunkkal szemben csak elvárást állíthatunk fel, melyet, ha van elég erős hitünk bevégezhetünk. S ha ez eddig nem jutott eszünkbe, inkább titkoljuk el még önmagunkkal szemben is, mint közszemlére téve szembefordítsuk lekötetlen szabad cselekedeteink pólusával. Ha még eddig nem tudtuk, most megérhetjük igazán: Jézus nem a szenvedést állítja elénk példaképül, s nem őt magát mintául, hanem a küzdelem súlyát érzékelteti számunkra úgy, hogy félreérthetetlenül lássuk: eszközök vagyunk Urunk kezében, mely önálló akaratot kapott. És ez az akarat most arra vár, hogy a születésünkkor belénk égetett harmónia képessége által mozdulataink arra hajoljanak, amerre a világ épül, figyelmünk oda essen, ahová a lélek vezeti, sorsunk az legyen, amit nekünk a világ felépítésében élnünk kell, ha kell - s Neki kellett - a szenvedés. Miért akarjuk mi mindig bonyolultabbá tenni az életet, mint amilyen. Jézus, Te menj utadon, mi is megyünk a miénken. Könnyezve vagy vidáman, de most már megnyugodva, és soha többé nem ellenkezve. Mert nem érhetjük el soha saját énünk árnyékát bűntelenül: mert vagy énünk, vagy az árnyék ebbe egy kicsit belehal. Inkább az énünk.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Életünkben oly sok mindent megértünk már. Olykor messziről szemléltük a távolról is taszító események sodrát, néha pedig egész közelről nézzük az apró csodák földjét. Csodálatunk nem alkuszik most sem, csak bámulunk innen fentről. Egy felhő sorsa ez: álmélkodni az alakító erők által nékünk létrehozott dolgokon. Minden lélek sajátja a repülés utáni vágy. Olyan teremtett és élő dolog pedig még nem született kiben nem volt meg a hajlam arra, hogy csendesen, lágyan és lehunyt szemmel - belesimulva a távolság legyőzhetetlen csendjébe - surranjon át a lélekgyötrő, idegeket emésztő, kínzó problémák halmazán. S ez a hajlam mégis milyen gyorsan legyőzetik bennetek! Nekünk megadatott. A teremtett víz lehelt minket fel az égre, nézzetek ránk. Köztünk nem látsz másságot hirdetőt, különbözni akarót, mellét düllesztőt. Köztünk meg van a harmónia. Még meg van az isteni rendelés szerinti összhang.

Ezzel a szemmel látom ott lent Az Embert, azt az egyet a sok közül, az Elsőt a sok közül. Bitófája ránehezült, s lenyomta a mélybe. Én tudom, hogy Ő nem olyan mint ti, - és ezt ti is tudjátok. És ezért megvetitek, és ezért gyűlölitek, és ezért nehéz keresztet rótok rá, hogy már harmadszor hulljon le a porba. S most hiába nézitek az eget, hiába próbáltok kibújni a felelősség alól, ti nem vagytok Felhő és mi több, ti nem vagytok Isten. Ti csak az ő képmásai vagytok, akik nem bírjátok elviselni azt, ha nem lógtok ki a sorból, de ha valaki azt még is megtenné: keresztre véle! Innen fentről nézve, most olyanok vagytok, mint a Nap. Körbeálltok, nézitek a mozdulatlan testet, aki még arra sem volt képes, hogy saját kínzóeszközét elvigye a vesztőhelyre. Belőletek indulnak el kifele a sugarak, hogy messze beragyogják a horizontot, jó tulajdonságaitok belevesznek a messzeségbe, soha nem találkoznak élettel, azok színezik ki az eget. Kifelé egyformák vagytok, mindig olyan jók, kristálytiszták és jó illatúak, pihentek és vidámak. De miért mindig csak kifelé, a semmi felé, az álmotok, a vágyatok felé? És egymás felé? Középen életetek alatt felhalmozódott gyűlöletetek középpontjában ott hever a teremtett világ eddigi legnagyobb csodája. Mint gyűjtőlencse a fényt, úgy tudjátok összegyűjteni a belőletek induló feszült energiákat. S kiáltjátok egymás felé: mi jók vagyunk, csak Ő itt.ugyan mit akarhatott? Ha Isten volt, hát hogy ereszkedhetett idáig?

Felülről nézve olyanok vagytok, mint a Nap. Most már bevallom, én csak felülről nézve ismerlek titeket. Közelről még egy embert sem láttam. Vágytam rá, de felhő vagyok, és tudom, hogy most csak az irigység beszélt belőlem, mert ez csak valamiféle tévedés lehet, de én messziről így látom. Ti közelről látjátok egymást, nézzetek hát utána, milyenek vagytok valójában.

 Ja igen, és azt az embert segítsétek föl, ha kérhetem. Most megyek, hogy el ne takarjam előletek a Napot.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézust megfosztják ruháitól

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Szál a szálon, keresztbevetett fonatok sokasága vagyunk. Egymásra feszülő élettelen, de érző anyag, amely arra rendeltetett, hogy védjen. Megvédjük azt, amit velünk eltakarnak. A nap mértéktelen sugarai, a szél tépő és kegyetlen karmai, a por mindenbe beleszűrődő roncsolása velünk nem bírhatott, vagy inkább jobban megedzett. Mire véljük hát e váratlan merényletet? Tépjetek, próbáljatok meg csak egyre, hogy lássátok, mit adhat az anyag, mit adhat, s meddig tart! Mert véges a mi erőnk, de véges a ti erőtök is emberek, halljátok?

Hát mit ártott nektek ez az egyvégből szabott ruhadarab? Meglátjátok majd, hogy egyszer ti is lesztek ilyen védtelenek, mint Ez itt. Ez az ember - a mi gazdánk - aki annyit szenvedett, aki nem tudja miért, de egyre csak mennie kell. S most ti elveszitek tőle azt is, ami utolsó földi tulajdona. Ha egyszer titeket is ilyen mezítelenre vetkőztetnek, akkor fogjátok megtudni milyen az: igazán kiszolgáltatva lenni valaminek, valakinek, mindenkinek. A több irányból érkező, rátok zúduló támadások, az élet zavarodottan eltévedt kövei, a megpróbáltatások váratlan bukkanói, az elvesztés fájó hiánya, az elveszettség émelygő üldözése, a kiközösítés magányos kongása, a megalázottság mindenbe beleszivárgó visszhangos vihogása: akkor mikor több sebből véreztek majd, akkor emlékezzetek rá, hogy ennek az embernek ti vettétek el az utolsó menedékét, ha durva szövet is volt csak. Katonák, emberek, komolykodó hősök. Magukat fontosnak tartó árnyékok egy árnyékvilágban! Vigyázzatok jól arra, aki vigyáz rátok, jól nézzétek meg azt, amit csak egyszer láttok, miden perc lehet az utolsó. Nem értek rá várni tovább. A megfosztottság emlékműve ez a művetek. Tegyétek jóvá, és vigyázzatok egymásra. Védő szárnyaitok borítsátok egymásra, mindig, mintha fáznátok. Így ünnepeljetek nap, mint nap. És lesz aki segít majd.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézust keresztre feszítik

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged - Mert szent kereszted által megváltottad a világot

Tudjátok-e milyen erők edzik az acélt olyan szilárdra, mint amilyenekké mi lettünk? Tudjátok-e mekkora energiák feszülnek bennünk? Tudjátok-e egyáltalán mire valók a szegek? Gondos kezek munkája, és megsemmisítő lángok fűtőereje alakított minket pont olyanná, hogy amibe minket belevernek, az biztos legyen, szilárd és a helyéből kiszakíthatatlan. Nem válogathatunk, ami jön, azt el kell fogadni.

Itt van például ez az ember. Alig néhány szeg, és lám: biztosan függ a fán. Azt hiszem nincs olyan erő, ami egyszerűen csak úgy elválaszthatná őt magát a kereszttől. Legalábbis egészen a mai napig azt hittem. Mert nekem bizony, nem ez az első ilyen feladatom, sok embert tartottam én már itt az elmúlt évek során. Először mindegyik kapálózott, hogy ő nem, meg itt biztosan csak valami tévedés lehet, de végül mindegyik megfeszíttetett. Ez az ember nem így viselkedett. Nyugalommal, már mintegy alázattal nyújtotta végtagjait, hogy minden menjen a maga útján. Nem a megadás, vagy a teljes kimerülés nyugalma volt ez, hanem tudatosan megtervezett mozdulatsor egy végtelen cél érdekében. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha mindig is készült volna erre, tenyere mintha felkészült lett volna erre a percre. Semmi ellenvetés, tudva és szemlélve az elkövetkezőt. Most először szörnyű igazságtalanságnak éreztem ezt az egészet. Mi jogon nézitek ti tétlenül azt, hogy egyik ember a másikat velünk feszítse meg? S ha acéltestünk nem embert, de házakat tartana fenn, s ha keménykedő erőtök nem pusztítana, de épülésetekre szolgálna, s ha világosan látnátok pusztító erőtök rejtett eredményeit, akkor tudnátok meg igazán: mekkora energiák feszülnek bennetek, s ha megtanulnátok mire valók a szegek, megtudnátok milyen erők edzik az acélt olyan szilárdra, mint amilyenek mi lettünk!

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus meghal a kereszten

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Térdelj le! Fogd át kezeidet tördelvén, hogy alapos bánatot gerjessz szíved mélyéről. Eljöttem Érte is, eljövök érted is. Hiába próbálod magyarázni nekem, hogy nem félsz tőlem: én is csak vagyok, aki vagyok. Én vagyok az élet után, én uralom majd a földi életed után következő végtelen időt, és teret is. Ha hiszed az Élet hiányát, nézz meg engem! A Halál az valamilyen rettenetes dolog, ugye így gondolod? Figyeld jól szavaim! Mert nem elmélet vagyok csupán, hanem egy meghatározó része gondolkodásodnak, most igazán próbálj engem megérteni. Virág nő a síron, pedig egyszer a virág sorsa is csak a hervadás lesz. Ő érte eljön majd a fagy. Miben különbözöl Te a virágtól? Élsz, tündökölsz, megfagysz, elporladsz.

Végtelen hosszú ideje szolgálom az Időt. Néha azt gondolom, hogy egy kicsit megöregedtem, egy kicsit elfáradtam, egy kicsit majd én is meghalok. Aztán akkor eszembe jut az Élet. Mi ketten testvérek vagyunk, nagyon jól kiegészítjük egymást. Egyszerre születtünk, egyidősek vagyunk magával a Teremtéssel. Én ott vagyok, ahol ő már nincs, s ő ott van, ahol rólam még csak beszélnek. De ne tévesszed meg magadat, nem a szív dobbanása határozza meg azt, hogy melyikünk állapotában vagy. Nagyon is sokan vannak azok, akik két lábbal a földön járva bűzlő hullaként fertőzik meg Élet testvérem nemes friss zöld mezőit. Arany-sárga napfény borította végtelen réteket zörgő csontú halottak szelnek át, nekik már én nem tudok meglepetést okozni. S hányan vannak köztetek olyanok, akik kiforrott összeszedettségben, bölcs megelégedettségben élve örök időre berendezkednek a teremtés előre nekik rendelt szent zsámolyán. Súlytalan lebegés, érintés nélküli simogatás, szégyen nélküli meztelenség, szemlélhetetlen áttetszés ez. Ők azok, akik nem is tudják, hogy vannak, nem is tudják, hogy vagyok. A Lét fonja át őket, sem Élet, sem Halál nincs számukra. Most Ő érte jöttem, nézzétek arcát! Nyoma nincs aggodalomnak, nyoma nincs bizonytalanságnak. Ő egyidős velem, egyidős a teremtéssel, az utolsó harminchárom év csak egy kis kitérés volt. Egy zuhanás a hegyről, zuhanás oda, ahol nincs lent, és nincs fent, zuhanás a semmibe, mert nincs amibe megüthetné magát. Lassan hagyja el testét a lélek, bölcsen, megfontoltan siklik ki ideiglenes kötelékeiből. Egy szó: "Betejesedett!", hisz mindennek így kellett történnie. Aztán csak nézem: Te miért nem vagy ilyen? Élsz, tündökölsz, megfagysz, elporladsz.

 - Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Jézus teste levétel után fájdalmas anyja ölében pihen

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged. - Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A kiszolgált katona megpihen élete küzdelmei után. Aki annyi ütközetet kiállt, akit annyi nehézség próbált meg: már megtalálja az egyensúlyt a valódi nyugalom és a soha nem volt béke összeomlott üvegcserepei között. És íme itt most a Test, a megjelenés fóruma, a nyöszörgő betlehemi gyermek, a nem ismert kamasz, az erősítő, biztató mosoly barátságos tulajdonosa, a vért izzadó, a megkorbácsolt, a tövissel koronázott, a megfeszített, a magára hagyott.

Szolgálatom ennyi volt csak: lélekből és nőtől megszületni, "a csecsemő is szenvedi ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat."* Harminchárom hosszú évig a lélek börtöne lenni. Most megszűntem szolgálni az akaratot, most már hagyom, hogy győzzön rajtam a rám kiáltott vér, a nekem ácsolt kereszt, a nekem kovácsolt lándzsa kíváncsian szurkáló hegye. Nem várhatom tovább a betejesedéssel, akaratotok teljesült hát. Itt láthatjátok a legmegpróbáltabbak által is szörnyűnek vélt képet: a mozdulatlan gyermek, és a félholt anya csendes-mozdulatlan tánca. Megszülni, felnevelni, szenvedni és halni látni. "Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell."* És ha a szeretet nem úgy őrködik az élet felett, mint a mécses imbolygó lángja a fény szüksége felett, nem a szeretet csorbul meg, de az élet menekül messze.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

* (idézet: József Attila: Nagyon fáj)

Jézus holttestét sírba teszik

- Imádunk téged Krisztus és áldunk téged - Mert szent kereszted által megváltottad a világot

Tapogató fehér sötétség, hang nélküli léptek a végtelenbe, visszavonhatatlan gondolatok a túlvilágról, melyek ha egyszer testé formálódtak szívetekben, ellenetek fordulnak, s mint teremtőjüktől, tőletek kérik számon sorsukat. Sírbolt, lakhely egy nyughatatlan helyen. Nem érint többet a földi valóság, kéz többé nem emelkedik se hívni, se ütni, se simogatni. A kéz innentől kezdve pihen. Itt nincs szükség jelekre sem, itt nincs szükség rendre sem, itt nincs szükség könnyekre sem. Befolyásolhatatlan a mozdulatlanság. Három dimenzió, három irányú kiterjedés, három féle használhatatlan nyíl. Nincs mihez mérni, mert amihez ezentúl mérni kell, az nincs itt, vagy ott, az mindig is jelen volt, csak eddig nem láttátok, mert azt gondoltátok Valamit keresni kell. És ennek a valaminek a hajszolt vágya eltakarta előled az örök valóságot.

Azt hiszitek, hogy ennek az embernek szüksége van arra a gyolcsra, erre a lepelre, erre a gyengéd bánásmódra? Nem látjátok ti a valóságot. Ez élettelen test, én a sírbolt; ti az élők, menjetek az élők közé, hagyjatok magunkra minket! Könnyet se ejtsetek, csak gondoljatok egyre magatokra, gondoljatok a rátok bízott feladatokra, távolról térdre hullva próbáljátok megérteni: nincs rátok szüksége a halott testnek. Ti vágyjatok azzal együtt lenni, amit nem tudtatok ide betuszkolni a Testtel, keressétek a Lelket, keressétek a kapcsolatot, folyton mondjátok egymásnak: nem halt meg az Isten! Mert még a végén elhiszitek, hogy korlátok vannak előttetek, elhiszitek, hogy a lándzsa és a kar mely szorítja: erősebb hiteteknél. Most már tényleg menjetek, ne a halállal foglalkozzatok, mert az csak egy pillanat, az időben szinte nem is jegyzik. Én tudom ki fekszik itt, én tudom hogy nem sokáig fog itt feküdni, türelemmel várjatok, csodák helye lesz ez a sírbolt. És én tudom, hogy nem fogjátok elhinni a szemeiteknek azt, amit látniuk kéne. Hagyjatok most csendet, egy hajszolt élet zaja után szükség van a mozdulatlanságra. Fogjátok meg most egymás kezét, és soha el nem engedve éljetek itt a földön, tudva, hogy olyat tenni nem tudtok, mely gyógyíthatatlan szenvedést okozna, olyan mozdulat nincs többé, melyet meg nem szentelt volna ez a harminchárom év.

- Könyörülj rajtunk Uram! - Könyörülj rajtunk!

Befejezés

Urunk Krisztus adj nekünk készséges értelmet ahhoz, hogy Téged, az örökké élőt követve eljussunk oda, ahol nincs szenvedés. Nézd cselekedeteinket jó szándékunk feléd sugárzó imáinak, segíts bennünket abban, hogy a ránk bízottakkal el tudjunk számolni feléd. Mi a folyton úton lévők a végtelen remény örömével és küzdelmeivel ezentúl nem a szenvedés, hanem az öröm hangjaival szólunk egymáshoz az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Letöltehető fájl(ok):
Letöltés 0_KereszttII.doc (91 kb)

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség