|
Bemutatkozás:
Szentendrei Espereskerület
Cím: 2011 Budakalász Ady Endre u. 1. Telefon: 26/340-327 Email: bkpl@kalasznet.hu
Weboldal: http://budakalasziplebania.fotoalbum.hu
plébániai kormányzó: Kálmán József
Budakalászon az elsô templom 1824–26 között épült, Szent Kereszt felmagasztalása titulussal.
1845-ben alakul önálló egyházközséggé és 1846-tól van saját anyakönyvezése. A XIX. század végén dunai áradás következtében a régi templom és plébánia épülete megrongálódott, életveszélyessé vált. Ezért új épületek emelése vált szükségessé. A század elején a régi templom mellett, azonos titulussal új templom épül. 1907. szeptember 15-én, az akkori székesfehérvári megyéspüspök, Dr. Prohászka Ottokár szentelte fel a templomot.
A templom építésére a püspök úr Robl János volt budakeszi káplánt kérte fel. A templomszentelés alkalmával nevezték ki Robl Jánost az egyházközség plébánosává. 1907. szeptember 8-án vasúton megérkezik a templom 4 db harangja és a templom berendezése is ekkor készült el. 1908-ban elkészült a templom orgonája, mely azóta is működik. A régi templomot 1909-ben bontják el, a kôanyagot a templomkert bekerítésére használták fel, amely ma is áll. 1911-ben készült el a lourdes-i barlang a hívek épülésére. A templomot a következô évben festették ki. A külsô renoválás 1917-re készül el. Robl Jánost 1917 októberében Babics György plébános váltja fel, majd 1921-ben Laktis Pál lett a plébános. Az elsô világháború idején hadi célokra elvitték a templom két harangját, melyet 1927-ben pótolnak. Az 1931-es népszámlálás szerint a község lakossága 2833 személy, melybôl 2334 római katolikus (kb. 4-5000 fô a mai adat), ez 82,5%. 1936-ban Makk Ferenc kezdi meg működését az egyházközségben.
A II. világháború idején – 1944. május 23-án – a templom legnagyobb harangját elvitték. Az egyházközség szomorú statisztikai adata, hogy 1946. február 22-én a német ajkú magyar lakosság nagy részét kitelepítették Németországba, szám szerint kb. 1200 fôt. Az egyházközség megfogyatkozva ünnepelte 1946-ban Krisztus Király ünnepén fennállása 100 éves évfordulóját. A templom újbóli kifestése 1956-ban volt, a temp-lomtornyot és annak keresztjét is ebben az évben készítették el. A régi, fából faragott fôoltár helyére 1959-ben vörös márványból oltár készült. 1960-ban a templomhoz kapcsolva elkészült a keresztelôkápolna és egyben gyóntatóhelyiség is.
Az egyházmegyék területi rendezése során, 1993-ban Budakalászt a székesfehérvári egyházmegyétôl az esztergom-budapesti fôegyházmegyéhez kapcsolták. Ez évben készül el a templom új liturgikus terének kiépítése is. Márványból állították fel a szembemisézô oltárt és a felolvasóállványt is. 1994-ben közadakozásból pótolta az egyházközség az 1944-ben elvitt harangot és a toronyórát is ekkor állították működésbe.
2006-ban készült el a templom teljes belső felújítása, a templombelső újszerű kifestése faliképekkel és a berendezési tárgyak, szószék, keresztelőmedence, keresztkút, gyóntatószék műemléki restaurálása.
A megújult templombelső Tar György festő restaurátorművész és Schwarz Rezső faszobrász restaurátor művész ízlését, hozzáértését, kezemunkáját dicséri.
A templom teljes külső tatarozása befejeződött. | Kapcsolódó hírek | | Jelenleg nincs. |
| | Kapcsolódó zenei albumok, előadások | | Jelenleg nincs. |
| |