Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Naszádos József: Versek (Versek / Más magyar költők)
Bekerült: 2009.06.23. 12:50
Megnyitva: 2057. alkalommal

Szeretetláng

Halk szellő susog a fák alatt,
tavaszi szerelmes alkonyat.
A lenyugvó nap izzón hívogat,
ég Urának Asszonya mosolya.

A hegyek mögül kél, és szólogat,
fejével int felém, tekintete kutat:
bírom e hitem, vagy erősebb a tudat?
Ó alkonyat, Napba öltözött Asszonya!

Lásd, ölelésre tárom ki karomat,
míg kérőn hallgatom hangodat,
fészekként nyújtom markomat,
magamra veszem szolgálatodat.

És Te nyújtod mosolygón lángodat,
mely Istent szolgáló szívedből fakad,
hogy felgyújtsad hamvadó parazsamat,
mely elűzze a gonosz hatalmakat.

A Te erőd legyen az, mely lángra kap,
mi szívről szívre tör magának utat,
felperzselve maga előtt gátakat.
Én, fáklyádként, hadd hordozzalak.


Pünkösd

Új élet serken fában és virágban,
nedvek duzzadnak kibomló világban,
újra ébred minden a réten,
aranyló napsugár táncot jár a szélben.

Megbolydult az élet!
Csillogó leány szemek hamisan kékek,
pünkösdölő rózsával kezében
a legény sarkantyúja felkacsint az égre.

Zsong, zsibong a természet.
Ember még nem bajlódik a terméssel.
Fehér galambsereg szál elejében,
vidám gyereksereg kergetődzik a téren.

Templomba indulnak a népek,
ünnepre készülődnek ifjak és vének.
Lányok és asszonyok haja de fényes,
bíbor ruhájukban mind fenséges.

Harang szavával felesel az ének,
lelkekben szunnyadó Lélekadó Lélek.
Magzatok magvának erejével,
felkölti a lelkeket izzó lángnyelvével.

Minden okuk meg van ünneplésre!
Patakzik a bor a nap hevében,
táncot járnak bokázó tüzes legények,
ámulatba ejtve sikongó menyecskéket.

Áldás legyen Ember örömében!
Föld javából vegyen, mi kell a teljességhez,
nem kísértve meg a teremtésben
azt, kit dicsőít, magasztal, ez az érdem.

Mária karácsonya

 

Amikor először csókoltam, s öleltem,

mint gyermeket, ajándékát az életnek,

remegtem. Egyedül teremtettem?!

S belé kapaszkodtam a végtelenbe,

hogy merjem szeretni, ezt az egyet,

enyémként. Testem és vérem benne,

mégis számomra érthetetlen lenne,

ha a végtelen szeretet rám nem nehezedne.

Féltenem a végestől nem kell-e?

Míg szoptattam, és álmait terelgettem,

hajamban a fény megtelepedett,

lelkemben szétáradt szelíd közelsége.

Lettem magamban Istenemmel,

a mindenség teremtőjével,

és e gyermekkel – vagy még sem?

Lesz-e talán az, aki lehetne?

Bírom-e megtartani a végtelennek?

Magammal magam feleseltem,

nem értettem: Isten lenne e gyermek?

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség